Clubunk élő legendája dedikálással egybekötött közönségtalálkozót tart az Üllői úton. Az életéről szóló filmet pedig hétfőn este tűzi műsorára a Duna World!

VVK-győztes, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki harmadik helyezett legendánk, Rákosi Gyula vasárnap a DVSC elleni mérkőzést megelőzően dedikálja önéletrajzi könyvét. A „70 évem a Fradiban” című kiadványt 41-szeres válogatottunk a Fradi Kamion mellett fogja dedikálni 15:00 és 16:00 között. Az esemény külön érdekessége, hogy a dedikálásnak köszönhetően szurkolóink egy nappal október 9-e, tehát a 85. születésnapja előtt köszönthetik fel a Ferencvárosi Torna Clubot labdarúgóként 1952 és 1972 között szolgáló csupaszív, mindig vidám kiválóságát.

A „70 évem a Fradiban” című kiadványban Rákosi Gyula kötetlenül, őszintén, a saját szavaival meséli el életét, ami szorosan összefonódott az FTC-vel. A korábbi összekötő a legismertebb ferencvárosi sikerei (4 bajnoki cím, 2 Magyar Kupa-siker, VVK-aranyérem, BEK-negyeddöntő) mellett leírja azt is, hogy milyen volt két világbajnokságon részt venni, hogyan élte meg a Rómában megszerzett olimpiai bronzérmet, és arról is mesél, hogy azokban az esztendőkben, közvetlenül az Aranycsapat szétesése után, a hidegháború éveiben milyen volt magyar labdarúgónak lenni. Továbbá Gyula bácsi őszintén mesél életének több szakaszáról, így például gyermekkoráról, a futball utáni életéről, házasságáról, valamint arról is, hogy miként vált a Fradi első csapatának edzőjévé és milyen körülmények között kellett távoznia a legtüzesebb magyar kispadról.

Idézetek Rákosi Gyula: 70 évem a Fradiban című könyvéből:

A manchesteri George Bestről már messziről meg lehetett mondani, hogy egy igazi vérbeli csibész. Fekete hajú, mokány, szakállas gyerek volt. Ha ilyen kaliberű labdarúgó került az utunkba, mint amilyen Eusébio, George Best vagy éppen Bobby Charlton, akkor Dalnoki Jenci mindig külön szólt: – Kicsi, most egy picit segíts be jobban – és akkor rámutatott, hogy kit kell hatástalanítani.

Ha Keleten játszottunk, akkor mi voltunk a fasiszta magyarok. Ha Nyugaton játszottunk, akkor mi voltunk a kommunista magyarok. Pedig mik voltunk valójában? Kik? Egyszerű srácok, akik örültek, hogy kitörhetnek a szegénységből, és akik éppen ezért éltek-haltak a futballért.

A jobb oldali térdemben összeszedtem egy részleges szalagszakadást, miután Palotai Karcsival összerúgtunk: ő is a labdára ment, én is, de végül én jártam rosszabbul. Akkor még nem volt csere, és hiába mondták, hogy jöjjek le a pályáról, nem akartam cserben hagyni a többieket. Úgy voltam vele, ha ugyan meg is sérültem, de akkor is lefogok egy embert. A meccs végére aztán annyira bedagadt a térdem, hogy a sportszárat le kellet vágni róla…

Ha viszont vannak olyan fiatalok, akiknek nem a könnyebb élet jutott, gondoljanak az én történetemre. Amikor a sötét hajnalok során ott vonszoltam magam édesapám után a buszgarázs felé tartva, ki mondta volna meg, hogy egy napon olimpián, világbajnokságon hallgathatom majd a magyar Himnuszt? Higgyék el, akkor nekem sem volt erőm a későbbi nagy sikerekről álmodozni…

Fradi.hu

Életre kelnek a történetek és a fotók, avagy a közelmúltban megjelent 70 évem a Fradiban könyv után újabb alkotás, a 70 perces, 70 év a Fradiért című dokumentumfilm is elmeséli, feleleveníti Rákosi Gyula pályafutását, amely 70 esztendőn át szinte csak a Ferencvárosi Torna Clubhoz kapcsolódott.

Jóban, rosszban, szakadékban, örömben, bánatban, mindenben részese voltam. Viccelnék, ha azt mondanám, ez még házasságban is sok” – összegzi a filmben Rákosi Gyula azt a 70 évet, amelyet kölyökfocista korától elnöki tanácsadói pozíciójáig élt meg a Fradiban.

A FradiMédia kamerája heteken-hónapokon keresztül forgatott Rákosi Gyulával, aki őszintén mesélt sportolói sikereiről és nehéz pillanatairól, magánéleti megpróbáltatásairól, de mintegy időutazásként részeseként bepillanthatunk a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek ferencvárosi miliőjébe, mindezt Rákosi Gyula könnyed, humoros, de kíméletlenül őszinte stílusában. Exkluzív archív képek teszik még különlegesebbé az alkotást, amelyeket Rákosi Gyula saját maga készített, amikor klubjával, vagy a válogatottal külföldön túrázott, így olyan pillanatokban is láthatjuk többek között Albert Flóriánt, Szűcs Lajost, Varga Zoltán, ahogy korábban nem.

Óriási megtiszteltetés, hogy a klub ikonjának, Rákosi Gyulának az életéről szóló dokumentumfilmet elkészíthettük. A mi alkotásunk elsősorban arra koncentrál, hogy Rákosi Gyulát, mint embert, mint személyiséget is megismertesse a nézőkkel, akik a 70 perc után úgy fogják érezni, ha nem is találkoztak eddig vele, mégis ismerősként tekintenek majd rá a jövőben – mondta a film rendezője, Szabó Dávid, a FradiMédia főszerkesztő-helyettese. – Gyula bácsival öröm volt forgatni és egyben megható is látni, hogy könny szökik a szemébe, amikor közösen felkerestük egykori gyermek- és fiatalkori lakhelyeit. Elképesztő, hogy 85 évesen micsoda mentális frissesség és erő lakozik benne, a humora parádés, a klub iránt érzett szeretete és hűsége pedig pótolhatatlan. A film további különlegessége, úgy érzem, hogy számos olyan mozgóképet, illetve diát láthatnak benne, amelyet a ’60-as, ’70-es években maga Gyula bácsi rögzített saját gépével, mivel ez volt a hobbija. Így elevenednek meg a Fradi és a válogatott, többek között afrikai és dél-amerikai túrái, de Gyula bácsi esküvőjébe is belepillanthatunk.

Ez a harmadik film ebben az évben, amit a klubbal közösen csinálunk. Készült tavasszal az Álomból valóság című film, ami bemutatja a csapat tavalyi Európa Liga csoportkörös menetelését, majd utána a tavaszi nyolcaddöntőbe jutását, illetve nyár elején készült egy film az MVM Dome-ban tartott bajnokavató koncertről is, ami azért is volt különleges, mert teljes egészében meg tudták nézni utólag az emberek az egész koncertet, rengeteg kameraképből összeválogatva, és eljutottunk ősszel oda, hogy Gyula bácsi 85. születésnapjára készítettünk egy dokumentumfilmet, ami összefoglalja az egész életét – jelentette ki Töreki Dávid, a film vezető operatőre, vágója. – A legnehezebb munka vagy a legkomolyabb munka igazából ezzel a filmmel kapcsolatban volt, mert itt igazából egy óriási nagy történelmi spektrumon kellett végig haladnunk, egészen a gyermekkorától napjainkig, és ez rengeteg archív anyagot, felvételt, képeket tartalmazott, rengeteg interjút, amit aztán, hogyha kiteszünk a film time line-jára, és végignézzük, akkor az rengeteg idő, és ebből aztán közösen kellett csinálnunk egy 70 perces alkotást, több órányi felvételből, sajátból is, Gyula bácsi felvételeiből is, úgyhogy igen, ez egy nagyon kemény munka volt.

A sportsikerekben és tragédiákban bővelkedő dokumentumfilmet Gyula bácsi 85. születésnapján, október 9-én, hétfőn tűzi műsorára a Duna World 21 óra 40 perctől. Mivel 70 évet nem lehet csak 70 percben elmesélni, ezért a kimaradt jelenetekből is készült egy anyag, amelyet másnap, október 10-én, kedden láthatnak az M4Sporton a 20 órakor kezdődő Fradi TV-ben. A 70 év a Fradiért alkotás a televíziós premier után megtekinthető lesz a fradi.hu weboldalon is.

Fradi.hu