Firenzei rövidhírek.
– A Fiorentina tegnap az „A”-sorával állt fel a kiesést elkerülni kívánó Cagliari ellen. Simán, 3-0-ra nyertek. A 34 éves Bonaventura, az első gólt szerző Nico González és a horvát Josip Brekalo egy óra után le is mehetett a pályáról. A 4-2-3-1-ben játszó Fiorentina 61%-ban birtokolta a labdát, 91%-kal passzolt (passztempó 16.3, hosszú passzok aránya 9%, PPDA 8.9). A párharcok aránya 95-98 volt a szardíniaiaknak, a firenzeiek 26, a vendégek 19 labdát szereztek az ellenfél térfelén. 27+4 támadásból 14 lövésig jutottak a hazaiak, 3 talált kaput (Cagliari 17 / 5 / 3), az xG-arány 1.53 – 0.77, az xcG-arány 1.48 – 1.00 volt a csütörtöki ellenfelünk javára. A győzelemmel BL-t érő helyen állnak a hazaiak – és nagy örömükre a nyári sztárcsatár-igazolás, M’Bala Nzola is megszerezte első találatát az idényben.
– Egyelőre tizenegyezer jegy kelt el a csütörtöki találkozóra hazai oldalon, ehhez jön hozzá a mintegy 2000 fradista majd – ezt már mi tesszük hozzá.
– A Fiorentina ma is edzést tart, a tegnapi csapat a várakozások szerint a védelemben, a hátsó sort érintő sérüléshullám miatt nem sokban változik csütörtökre, azonban a kapus minden bizonnyal a Herthától érkezett dán Oliver Christensen lesz ellenünk. A múlt héten sérülést szenvedett csapatkapitány, a balhátvéd Cristiano Biraghi tegnap már a padon volt – azt azonban, hogy ellenünk beteszi-e a kezdőbe Vincenzo Italiano vezetőedző, vagy csak a vasárnapi, nápolyi meccsen, azt a helyi újságírók sem tudják. A középpályán és a támadósorban nagyobb variációs lehetősége van a firenzeieknek, így ott alighanem több változtatás is lesz.
– Tegnap este Firenzében többször is összetűztek a Cagliari és a Fiorentina drukkerei.




