A magyar válogatott angol játékosa avatta be az érdeklődőket az átigazolása részleteibe, és a nemzeti csapatról is beszélt.
– A Watforddal már mindenben megegyeztünk, de a Barnsley túl sokat kért értem, amit nem fizetett ki a klub. Ez a folyamat kissé elhúzódott, így azok a klubok, amelyek érdeklődtek irántam – mint a Ferencváros is – mást igazoltak helyettem – árulta el az M1-nek Styles, aki télen is megpróbálkozna a klubváltással. Az így az angol harmadosztályban „ragadt” középpályás zsinórban két meccsén is gólt szerzett a Barnsley-ban, és arról is beszélt, szeretné, ha a válogatottban is többet támadhatna.
– Már régóta szeretném megszerezni az első gólomat a magyar válogatottban. Szeretnék támadásban jobban érvényesülni a csapatban, de a szövetségi kapitány elképzelésében, ahogy mindenkinek, úgy nekem is megvan a saját szerepem. Én a középpálya közepén tudok a legnagyobb hasznára lenni a válogatottnak, remélhetőleg azért a következő meccseken kicsit szabadabban szerepelhetek a támadóharmadban és gólt is szerzek.
Styles végül a közelgő Eb-selejtezőkről is beszélt. – Nagyon jó csapat vagyunk, bízom magunkban. Az egész ország mögöttünk áll, szeretnénk büszkévé tenni a szurkolókat. Szükségünk is van a biztatásra, mert egy szerbek elleni győzelem óriási lépés lehetne a kijutás felé.
forrás: csakfoci.hu




