A nyáron gyakorlatilag visszavonuló kapusunkkal beszélgettek a teljes pályafutásáról.

33 évesen, ami kifejezetten jó kapuskor, egy 13 éves, egészen komoly angliai karrier után miért nem vártál, miért nem maradtál a szigetországban, miért igazoltál haza a Fradi kispadjára?
Mert ilyen hosszú légiósélet után őszintén hazavágytam. Így, amikor a Hibsnél félbeszakadt második évem tavaszán felhívtak a Fraditól, majd a tárgyalás végén nagyon korrekt szerződést küldtek, elfogadtam az ajánlatot. Miután aláírtam, és elkezdtem a napi munkát a Népligetben, akkor vált számomra is teljesen nyilvánvalóvá, hogy valahol a lényem legmélyén évek óta honvággyal küszködtem. Ezt sosem mondtam ki, sosem vallottam be magamnak, de ettől még így volt. És igen, tény, már a szerződésem aláírásakor tudtam, hogy nem én indulok a pole pozícióból, de bíztam abban, hogy második számú kapusként Dibusz Dénes mögött is – aki évek óta egyes számú kapusként, a válogatott keret tagjaként éppen rendkívül sikeres szezont futott az Európa Ligában – adódhat majd lehetőség,

Az elmúlt három évben három bajnoki címnek, egy kupagyőzelemnek, BL- és EL-csoportkörös szereplésnek lehettél a részese. A remélt lehetőség azonban nem nagy számban talált meg, többnyire a kispadon ülve élted át ezeket a sikereket. Mennyire törődtél bele ebbe a szerepbe?
Pont a szerződéskötéskor megfogalmazott világos beszéd okán fogadtam el gond nélkül. És kifejezetten örültem, amikor az első évem végén adódott egy hosszabb, 5–6 meccses sorozatom. Ráadásul olyan formában védtem, amely sokat segített abban, hogy öt év után újra meghívót kapjak az Európa-bajnokságra készülő válogatottba. Az a szezon így föltette a pontot az i-re, kiváltképp, hogy 2016-ban nem vittek ki az Eb-re.

Az fájt?
Fájt is meg nem is. A korábbi kapitányoknál ugyan 19 válogatott találkozón húzhattam magamra a nemzeti mezt, de hiába védtem a Premier League-ben, hiába kerültem a karrierem csúcsára a liverpooli szerződésemmel, az sem bizonyult elegendőnek. Azt éreztem, hogy Bernd Storck kapitánynak nem feltétlenül tetszett az a fajta stílus, amit képviseltem. Ráadásul 2016-ra Jürgen Klopp is eggyel hátrébb sorolt a ranglétrán, így meccset, játékpercet sem tudtam felmutatni. Két év után, 2016 márciusában ugyan a horvátok elleni találkozón megkaptam a második félidőt, de nagyjából itt bizonyosodott be végleg, hogy nem kerülök be az Eb-keretbe. Ekkor a válogatott már néha megpróbált hátulról építkezni, passzal kihozni a labdát. Angliában korábban sehol sem ezt kérték, nem ezt várták el tőlem. És a kapus ilyenkor tökéletesen érzi, hiába megy jól a védés, ha a stílus, amit képvisel, az nem feltétlenül illik bele az edzői elképzelésbe. Nem véletlen, hogy Anglia két topcsapatánál jelenleg két lábbal is kiváló brazil kapus van. Ahogy az sem, hogy a Manchester Unitednél David de Gea áldozat lett, és a helyére leigazolták André Onanát. Ezt a stílusváltást nekem is meg kellett tanulnom. Rebrov alatt sikerült, ennek is köszönhettem, hogy ’21-ben már az Eb-keret tagja lehettem.

Jelenleg nincs csapatod. Mi a terved?
Azt hiszem, nem titok, bár még nem jelentettem be, de közeledek a fal felé, sőt már ott is állok. A tanulás a terv a következő időszakban. Elkezdtem a kapusedző B licenszes tanfolyamot Telkiben, nagyon komoly anyagot kaptunk. Jelenleg Szénási Béla segítségével az ifjúsági Bajnokok Ligája-győztes AZ Alkmaarnál végzem a kötelező külföldi projektmunkát. De érdekel a sportigazgatói vagy a technikai, klubigazgatói feladat is. Pont amiatt, amiről beszéltem: látom, érzem a futball ok-okozati összefüggéseit. Ezért felvételiztem a Professional Football Association képzésére, ami egyetemi diplomát ad. Az angol karrierem sokat segített abban, hogy ilyen magasan jegyzett kurzusra belépőt kapjak.

A futball terén maradt még megvalósításra váró álmod?
Van, csak először hadd tanuljak, és ha biztos, megalapozott lesz a tudásom, akkor majd arról is mesélek.

Az Ádám teljes pályafutását áttekintő, igen tartalmas és remek interjú: Rangadó