Eközben a csapat készül a Bajnokok Ligája selejtezőre, amit a héten rendeznek a Margitszigeten.

A női vízilabda válogatott keretében clubunkat képviseli: Farkas Tamara, Gurisatti Gréta, Kiss Alexandra, Kuna Szonja, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Pőcze Panna és Vályi Vanda.

Mihók Attila

Minél több mindenkit szeretnénk látni, mit tudnak mutatni egy egymás elleni játékban, ehhez egy-egy csapatot alakítunk ki két-két sorral, ezért kaptak ennyien meghívót. Alapként a tavalyi Universiade-csapat, illetve az elmúlt egy-két évben a bővebb felnőttkeret tagjaként már számba vett lányokat hívtuk meg az eddigi válogatottak mellé. Egyelőre az U20-asokat hagyjuk pihenni. Én úgy látom, bár erről még egyeztetünk Benczur Marcival is, hogy három-négy lány biztosan megkapja a lehetőséget, hogy itt újra bizonyítson. Igaz, azt mindig elmondjuk, hogy a junior és a felnőtt szint azért még távol áll egymástól, de ez nem jelenti azt, hogy aki ennyi idősen megüti a nagyok nívóját, az ne kapná meg a lehetőséget. Lesz annyi mérkőzés a következő hónapokban, hogy mindenki megmutathassa, itt a helye a csapatban.

Bővebben: Fradi.hu, MVLSZ