A Szent Mihály elleni győztes bemutatkozás összefoglalóját is láthatod.
– Milyen edzőnek tartja magát?
– Én egy színházi rendező vagyok. Próbálom megtanítani a szerepeket a játékosoknak. A meccs az egy ünnep. Ezért én soha nem melegítőben vagyok a kispadnál. A kezdéskor már nem lehet hozzátenni a dolgokhoz, az addig gyakorolt koncepciót kell minél jobban érvényesíteni a pályán. A szép futballt, a támadófocit szeretem, amikor a közönség olyan előadást láthat, ami után állva tapsolja a darabot.– Az előző hétvégén győzelemmel mutatkozott be csapatunk élén. Hogyan történt a kinevezés?
– Meglepő és némileg váratlan volt a felkérés, ám annál örömtelibb. Nagyon örültem, mert szerettem volna visszatérni a klub kötelékébe. Először az utánpótlásra gondoltam, hogy ott gondoltak rám, aztán megtudtam, hogy a sikertelen BL-szereplés után a női csapatnál számítanának rám. Szerettek volna egy igazi fradistát a kispadra, akinek megfelelő papírjai vannak a munkához.– Rögtön igent mondott?
– Kértem egy nap gondolkodási időt. Leültem otthon magamban, átrágtam a dolgot, a családom egyöntetűen támogatott, így elvállaltam. A férfi és a női labdarúgás között szinte csak a megnevezés a különbség. Ugyanúgy 22 ember van a pályán, ugyanazok a szabályok, a játéktér, minden. Azonban ennek a focinak teljesen más a lélektana. Két fiúgyermekem van, ha lenne lányom, biztosan jobban belelátnék. Néhány edzésen és egy meccsen vagyunk túl közösen. Én most Magyarország leggyorsabb vasútjára ültem fel, ami jól van összerakva alkatrészileg, de valamiért a kanyarban mindig kisiklik. Meg kell vizsgálnunk, hogy minden alkatrész jó helyen van-e. Ennek a vonatnak az utasai minőségi játékosok, akik egy jót akarnak főzni. Ehhez viszont fűszerek kellenek, amit én megpróbálok megadni nekik. A másik dolog pedig az, hogy én pontosan tudom, hogy milyen a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelni. Ezt a csodálatos érzést, a megbecsülést, a közönség szeretetét szeretném átadni a lányoknak. Örülnék, ha mint edző újra átélhetném a csoportkörös szereplést. Megígérhetem, hogy az elmúlt években remekül dolgozó stáb tagjaival – és bízom benne, a lányokkal együtt – 100%-os odafigyeléssel fogom végezni a munkát annak érdekében, hogy ezt a nagy ugrást együtt meg tudjuk csinálni.– Volt már lehetősége kispadon lenni a csapatnál. Mik az első észrevételei a keret kapcsán?
– Még kevés idő telt el. Sok ismerősöm kint volt a meccsen. Az emberben van egy kis nyugtalanság, hogy egy meghatározó vezér ment el Vágó Fanny személyében. Ez biztosan nyomot hagyott a lányokban. Ezt a fajta letargikus állapotot kell oldanunk a meccsek alatt, meg kell oldanunk, hogy tudjuk őt helyettesíteni. Az első félidő remek játékot hozott, a hat gólt hat játékos szerezte, ami örömteli. Ezen volt a hangsúly, hogy ezt a csapatot újra össze kell rakni. Később, ahogy folyik a közös munka, akkor tudunk majd ebben a keresztrejtvényben a megoldáshoz jutni. Egyelőre keressük a megfelelő helyekre a megfelelő szavakat. Az első félidőben olyan játékot produkáltunk, olyan magas szinten futballoztak a lányok, hogy innentől kezdve tudom ehhez mérni őket. Nem leszek elégedett, ha ez alá adják. Időre lesz szükség, hogy a kellő minőségű munkát beletegyük a csapatba, de menni fog.– Elsősorban egy mentális gát érződik a csapaton minden évben, amikor a BL-selejtezőkre kerül a sor. Ezt hogyan igyekszik majd ledönteni?
– A futball nem csak arról szól, hogy milyen edzést tartasz, hanem arról is, hogyan tudod megerősíteni azt a hitet, hogy igenis képesek a sikerre. A sorsdöntő meccsek előtt nem tudnak olyan teljesítményt nyújtani, amit valójában tudnak. A lényeg, hogy a tétmeccsek előtti zavart a fejekben, lábakban hogyan tudod tisztába tenni. Ezen is fogunk dolgozni a jövőben.– Milyen célokkal vág neki az új kihívásnak?
– A Fradinál a célok egyértelműek: ha itt nincs eredmény, akkor edzőként elbuksz. Bajnoki címet és kupát akarunk nyerni. Viszont ahogy említettem, elvesztettünk egy fontos láncszemet, amely összetartotta az egész csapatot. Helyette kell találnunk egy vagy kettő vezért, aki elbírja ezt a súlyt, aki meg tud birkózni azzal, hogy egy-egy meccsen neki kell jelentenie a különbséget a javunkra. Fontos, hogy ezt ne teherként, hanem megtiszteltetésként élje meg, hogy az edző benne látja azt a játékost, aki átlendíti a csapatot a holtponton. Egy olyan vezér kell, aki segíti a többit, hogy az ilyen nehéz és fontos meccseket meg lehessen nyerni.A teljes interjú: Fradi.hu




