A Fradi birkózója fantasztikus teljesítménnyel nyert a döntőben! Gratulálunk!
A Fradi szabadfogású birkózója a Puerto Ricó-i Rivera ellen technikai tussal győzött a vb-döntőben. Mint megírtuk, az FTC világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok birkózója, a magyar válogatott Muszukajev Iszmail hétfőn kivívta a döntős szereplés jogát a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában a Belgrádban zajló világbajnokságon.
Muszukajev kedd este a Puerto Ricó-i Sebastian C. Rivera ellen küzdhetett meg a világbajnoki címért. Jól indult a finálé, hiszen sportolónké volt az első 2 pontos támadás, majd egy kitolással tovább növelte az előnyét. A döntőben minden Muszukajev akarata szerint alakult, 7-0-ra vezetett már klasszisunk a helyosztó felénél, másfél perccel a vége előtt pedig 11-0-ra alakította az állást és technikai tussal megnyerte a finálét.
„Nagyon köszönöm Magyarországnak, hogy befogadott. Rendkívül boldog vagyok – mondta a döntő után Muszukajev az M4 Sportnak. – Nagyon fáradt voltam a fináléban, de gyerekkorom óta ez volt a célom. Mostmár a fókusz a párizsi olimpián van.”
Muszukajev Iszmail révén 44 év után lett ismét világbajnok magyar birkózó szabadfogásban. A fogásnem eddigi egyetlen magyar vb-győzelme Kovács István nevéhez fűződött, ő 1979-ben, San Diegóban diadalmaskodott.
Muszukajev vb-menetelése
A legjobb 16 közé jutásért:
Muszukajev Iszmail–Adil Oszpanov (kazah) 7-0Nyolcaddöntő:
Muszukajev – Otoguro Takuto (japán) tus 6-1-nélNegyeddöntő:
Muszukajev – Samil Mamedov (független egyéni induló, orosz) 5-4Elődöntő:
Muszukajev – Rahman Amuzadhalili (iráni) 6-5Döntő:
Muszukajev – Sebastian C. Rivera (Puerto Ricó-i) tus 11-0-nálforrás: fradi.hu