Az egyik legnagyobb izraeli napilapban, a Háárecben jelent meg középpályásunk írása.
Az elmúlt év volt focista életem legfontosabbja. Három bajnoki cím és majd’ két, az otthonomat és családomat jelentő Makkabi Haifában eltöltött évtized után elhagytam a klubot. És mert az egész testem zöldre van festve, ez egy nehéz lépés volt. Az vigaszt kínál, hogy ez az időszak édesen zárult, az elmúlt évben megváltozott a saját játékomról kialakított képem. Amikor a PSG és a Juventus ellen játszottam, leesett a tantusz, hogy a világ legjobbjai ellen is képes vagyok megtartani a labdát, felvenni velük a harcot. Rájöttem, mire vagyok képes és ezt felismerve nőtt bennem a vágy, hogy Európába igazoljak.
Még mielőtt felszálltam volna a repülőgépre, ami a Ferencvároshoz vitt, az utolsó szezon során nehéz pillanataim is voltak. Sok rasszizmussal találkoztam, mind a válogatott, mint az élvonalbeli mneccseken. Ez egy csúnya jelenség, de ezen felül minden alkalommal, amikor ilyen eset előfordult, csalódtam. Csalódtam, mert vannak emberek Izraelben – vagy bárhol a világban – akik úgy döntenek, azért szidnak valakit, mert más rasszhoz, valláshoz, vagy nemhez tartozik. Ez is oka volt annak, hogy el akartam hagyni Izraelt.
Idén először érkeztem egy új országba, egy olyan országba, ahol nem ismernek fel az utcán, ahol valóban idegen vagyok. Nagy motivációval érkeztem Magyarországra, és bár az adaptáció komplex volt, a szezonkezdet jól sikerült, a befektetés megtérült. Az elmúlt szezonban tapasztaltabb, érettebb lettem, a játékom megváltozott, nyugodtabb vagyok a pályán – és ami a legfontosabb: rájöttem, hogy ha negatív reakciókkal, viselkedéssel is találkozom, akkor mosolyogni kell és tovább focizni.
– Mohamed Abu Fani









