Közel kétezer jegy elment elővételben, a felújított pályát sportbaráti segítséggel nyírják majd csíkosra – a mi csapatunk tegnapi edzésének fotóit is láthatod.
Javában készülnek Nagyecseden a szombati (kezdés: 12.45) Ferencváros elleni Magyar Kupa-mérkőzésre, amelyet az M4 Sport élőben közvetít. Talán a legfontosabb információ, hogy elővételben 1700 belépő kelt el, miközben a Fradi 200 jegyet kért az országos főtábla harmadik fordulójában kiírt összecsapásra. A megyei elsőosztályú házigazda egyesület sportbaráti segítségben is részesül: Urr László, az Újfehértó elnökhelyettese pénteken dizájnosan, csíkosra nyírja a felújított pályát. A létesítményben egyébként is nagy erőkkel munkálkodnak, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek a zöld-fehérek fogadására, ami egyben a hétvégi Szatmári Napok egyik kiemelkedő eseménye lesz a településen.