Beát kérdezték a Kohász elleni győzelem után.

Kilenc hónap elteltével lépett ismét pályára a női kézilabda NB I-ben Béatrice Edwige, aki még 2022 novemberében, a Ferencváros egyik edzésén szenvedett súlyos térdsérülést. A zöld-fehérek olimpiai bajnok francia beállója visszatérését megelőzően október 19-én játszott legutóbb – akkor két gólt lőtt a Praktiker-Vácnak –, keresztszalag-szakadása miatt sokáig hazájában lábadozott.

Decemberben műtöttek meg Franciaországban, ott is végeztem a rehabilitációt. Gyorsan eltelt, jól éltem meg azt az időszakot, igyekeztem sokat lenni a családommal és a barátommal – emlékezett vissza Béatrice Edwige az elmúlt hónapokra. – A kommunikáció is sokat segített, jó volt, hogy körülöttem franciául beszéltek. Igyekeztem a lehető legjobban kezelni a helyzetet és pozitívan hozzáállni, a mielőbbi felépülésemre koncentrálni, hogy a felkészülés kezdetére rendben legyek. Szerencsére jól vagyok, már egyáltalán nem érzek fájdalmat, nem is gondolok a térdemre.

Sérülését követően július 12-én a csapat többi tagjával együtt ő is elkezdhette a felkészülést, igyekezett mindent megtenni, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljön.

Az első héten még szoknom kellett a terhelést, de azt követően mindent együtt csináltam a többiekkel, részt vettem a labdás edzéseken, a szituációs gyakorlatokban is. Jól érzem magam, egyre jobb formában vagyok.

A hosszú kihagyást követően a válogatott kézilabdázó a Metz otthonában játszott először felkészülési mérkőzésen, míg az élvonalban szombaton, a Dunaújváros ellen tért vissza (44–21) – rögtön egy üres kapus és egy lefordulás után szerzett góllal.

Nagyszerűen éreztem magam, jó volt újra pályára lépni és játszani. Jólesett, ahogy köszöntöttek a szurkolók. Kis stressz azért volt bennem a visszatérésem előtt, ez nagyon gyorsan, percek alatt elillant. Ha nagy is volt a különbség, nem adta fel a Dunaújváros, jó meccset játszottunk vele. Kezdésnek egészen biztató volt, de azért több idő kell, hogy nálunk is minden összeálljon – folytatta Edwige. – Jó kezdés volt, láthattuk, hol tartunk, de messzemenő következtetéseket nem szabad levonni a találkozóból. Nagyon kemény szeptembernek nézünk elébe, a hétvégén a bajnokság mellett elkezdődik a Bajnokok Ligája, a hónap végén már lehet látni, hogyan állunk.

S ha már BL, ki más ellen kezdené az FTC az új kiírást, mint a Metz ellen, melyet az előző évad negyeddöntőjében idegenben, az első mérkőzésen összeszedett hatgólos hátrányból fordítva héttel győzött le. Az akkor óriási siker volt a Magyar Kupa-győztestől, de a játékos szerint egykori csapatát nem a visszavágás vágya fűti.

Egyelőre a Békéscsaba elleni szerdai bajnoki körül járnak a gondolataim, arra a találkozóra koncentrálunk, így nemigen tudom, mit várjunk a Metz elleni összecsapástól – mondta Edwige. – Nem hinném, hogy a visszavágáson gondolkodnak, hiszen az előző negyeddöntő már a múlt. Szerintem arra figyelnek, hogy ebben az évadban sikeresek legyenek. Rendkívül élvezetes, de nehéz összecsapásra számítok. Biztos, hogy őrült hangulatú meccs lesz, remélem, a szurkolóink ott lesznek mögöttünk és győzelembe hajszolnak minket.

NSO