Az öregfiúk is belevágtak a szezonba.
Szeptember 4-én, hétfőn öregfiúk labdarúgócsapatunk is megkezdte szereplésÉt az Öregfiúk I. osztályban. Dzurják József együttese a Pénzügyőr vendégeként lépett pályára. Jól kezdtük a találkozót, mi domináltunk az első perctől kezdve. Völgyi remek csele és átadása után Thomas Sowunmi csukafejesével a vezetést is megszereztük (0-1). Nem kellett sokat várni a második FTC-gólra sem, ismét Thomas Sowunmi volt eredményes (0-2). Bár még voltak helyzeteink, újabb gól már nem született az első félidőben, így 2-0-s előnnyel mentünk a szünetre. A fordulás után az FTC ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta: Thomas Sowunmi meglőtte harmadik gólját is (0-3), amivel beállította a végeredményt.
A győztes szezonrajt után a triplázó Thomas Sowunmi értékelt. – Ez volt az első forduló, az új szezon első meccse. Nem volt rossz, a helyzetkihasználásunkon van mÉg mit javítani, de kezdésnek ez a 3-0-s siker nem volt rossz. Örülök, hogy három gólt tudtam rúgni, de nem az a fontos, hogy ki lövi a gólokat, hanem hogy nyerjen a csapat. Ez volt a testvérem első meccse az öregfiúkban, örülök, hogy egy ilyen összecsapáson tudott debütálni, boldog vagyok, hogy mellette játszhatok.
Férfi labdarúgás, öregfiúk, 2. forduló
Pénzügyőr 0-3 (0-2) Ferencváros
Gólok: Sowunmi 3Sikur – Szekeres, Keller, Csiszár, Ujfalusi – Völgyi, A. Sowunmi – T. Sowunmi, Lisztes, Bubcsó – Palásthy