Csaba értékelt a mai találkozó után.
Természetesen nem erre számítottunk, nem ez volt a terv. A kezdéssel nem volt probléma, az első percekben ott voltunk a ZTE kapuja előtt. Ez rendben volt. Aztán egy figyelmetlenség és egy jól eltalált lövés hazai vezetést jelentett. Tovább kezdeményeztünk, aztán a második ellenakcióból egy szép fejes gól már kétgólos hazai előnyt jelentett. Nagyon fontos volt, hogy nyugodtak maradjanak a játékosok és továbbra is azt tegyék, amit elterveztünk. Tudtuk, hogy nálunk lesz többet a labda és tudni kell ezzel mit kezdeni. A tizenegyesből kapott gólok mindig fájdalmasak az ellenfélnek, de azt gondolom, kétség sem férhet jogosságukhoz. Remélem csütörtökön a válogatottban is folytatja Barni a jó sorozatát. Bombarajtot vett, egy csatártól, még ha gólkirály is, ez megsüvegelendő teljesítmény. Várjuk tőle az ilyen folytatást, de meg kell említeni a társait is, akik szintén gólerősek, bízom benne, hogy azok is gólerősek lesznek, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Barni rengeteget dolgozik a mezőnyben, gólpasszokat is ad, az pedig, hogy a harmadik tizenegyest átengedte, azt mutatja, hogy milyen csapatember. Toki kisebb fájdalmat érzett a hajlítójában, MR-vizsgálatra kell majd mennie, ahogy visszaérünk. Aztán el kell dönteni mi legyen, hiszen holnap le kell adni az EKL-nevezési listát, amin már nem lehet változtatni. Bízunk benne, hogy nem olyan komoly a sérülése.
– Máté Csaba