A mai győzelem azt jelenti, hogy őt csak Sárosi Gyurkáék KK-győztes mestere előzi meg. A Fradi öröktabelláján Rauchmaul Emil az első, 90%-kal, őt követi Máté Csaba 85%-kal, a harmadik Misángyi Ottó (81%), őt a Blum – Pataki páros követi a negyedik helyen (79%), míg az ötödik a legendás Tóth-Potya István (77%) – bővebben a tempofradi.hu-n olvashattok ezekről az értékekről.

Rauchmaul Emil az 1937-38-as szezonban volt a Ferencváros edzője, bajnokságot és Közép-Európai kupát nyert a csapattal. Az egyszeres válogatott, ex-BTC-játékos korábbi atlétaként komoly hangsúlyt fektetett a fizikai képzésre, sőt az egyénileg meghatározott edzésmunkára. Egy év után, sikerei csúcsán lemondott, a futballban komoly szerepet már nem vállalt. 28 meccsen 25 győzelmet, 1 döntetlent és 2 vereséget ért el, ez 90%-os teljesítmény. Átlagosan 3.7 gólt lőttünk vele és 1.6-ot kaptunk.

Rauchmaul Emil a Ferencváros edzőjeként (felső sor jobb széle)

Máté Csaba 2013-ban egy győzelmet aratott a Vadásztölténygyár ellen (3-2, idegenben), a kupában a Dózsától kikapott (0-1). 2021-ben a Honvéd ellen az őszi zárófordulóban Uzuni kései góljával nyertünk 1-0-ra. Idén nyáron 6 nemzetközi kupameccsen nyertünk az irányítása alatt, a négy bajnokin három győzelem mellett beszedtünk egy vereséget. Ez 11 győzelem és 2 vereség tizenhárom meccsen. A gólkülönbség 43-13, ami 3.3-1-es átlagos eredmény.