Tizenkettedik alkalommal, a Népligetben.
Az idén is folytatódik sorozatunk, 2023. augusztus 27-én, vasárnap 9 órai kezdettel immár a XII. Fradi Családi Nap alkalmából várjuk az érdeklődőket az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba. Az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítvány által szervezett esemény ebben az évben már nemcsak sportos, hanem kulturális programokat is kínál!
A nap első sztárvendége a VVK-győztes, olimpiai bronzérmes és négyszeres magyar bajnok korábbi labdarúgó, Rákosi Gyula lesz, aki a tervek szerint 9.10 perctől lép színpadra. Kevéssel utána a jelenkor két kedvence, Botka Endre és Muhamed Besic várja az érdeklődőket, majd 9.50-től következik a Nemzeti Színház első előadása. Ez utóbbi az idei Fradi Családi Nap egyik újdonsága, a teátrum színészei ugyanis a nap folyamán többször jelentkeznek majd az egész családnak szóló színi produkciókkal.
A folytatásban csapatsportágaink képviseletében kilátogatnak női futballistáink, női és férfi kézilabdázónk, női és férfi pólósaink, férfi jégkorongozóink, valamint labdarúgó utánpótlásunk is. Egyéni sportolóink is szép számmal képviseltetik majd magukat, a teljesség igénye nélkül 11.30-tól például a hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta, később tornászaink, Székely Zója, Balázs Krisztián és Zámbori Zala, vagy éppen az atlétákat képviselő Kazi Tamás lesz jelen a sporttelepen.
A programkínálat nem lenne teljes aktív, de szórakoztató kikapcsolódási tevékenységek nélkül: több más mellett kosaras körhintával, légvárakkal, arcfestéssel, trambulinnal is készülünk! Ám ez még nem minden: a Fradi Családi Napon kipróbálhatják a Ninja Warrior-pályát is!
A belépés díjtalan!
Bővebben: Fradi.hu