Fél hatkor kezdünk az Üllői úton. Hajrá, Fradi!
Ferencváros 6-1 Paksi FC
Gólok: Varga 3, S. Mmaee, Tokmac, Traoré
Vége, egy igazán emlékezetes első félidő után „lepörgettük” a másodikat. Szép volt, fiúk!
90+1′ Dini véd két hatalmasat egymás után.
90′ 3 perc a ráadás.
87′ Dani forgatja meg a védőinket, visszakészíti a labdát, a lövést Dini szögletre tolja.
85′ Cissé kap görcsöt, Máté Csaba lehívja, hogy ne legyen baj, Makreckist rendeli vissza hátra.
80′ Előbb mi vezetünk szép támadást, majd Samy szerel egy gyors vendégkontra végén.
78′ Dani indul meg, Abena szerel az utolsó pillanatban, picit olyan, mintha már a csapat és a lelátó sem bánná, ha vége lenne – ebben a melegben nem is csoda.
74′ Csere: Abena érkezik Ben Romadan helyére, Cissé húzódik ki jobbra, Makreckis pedig fellép a középpályára. A másik oldalon a 19 éves Fradi-nevelés Földi érkezett.
70′ Ivószünet.
67′ Owusu, Toki majd Lisztes a labdával, Krisz elviszi Szappanos mellett, de kisodródik, onnan a hosszúra emeli át, ahol Pesity kapásból hatalmas kapufát rúg.
66′ Ben Romadan teszi ki balra Owusunak, aki ma is az eget választja a kapu helyet…
65′ Veszélytelen vendéglövések javítják a Paks lőlapját.
63′ Pesity ugratja ki Tokit, aki elviszi a labdát a kapus mellett, de a visszapassza nem talál társat.
61′ Cserék: Abu Fani, Traoré és Abu Fani le, Lisztes, Owusu és Pesity be. Vargát felállva tapsolja a közönség.
59′ Cserél a Paks: Hahnt Böde váltja, nagy szeretettel fogadjuk Danit.
58′ Traoré beadását Toki rosszul találja el.
57′ Traoré indul meg, beadásánál előbb Tokit szerelik, majd az ismétlésnél Ben Romadan ellen fújnak, aki így hiába lő a hálóba.
53′ Varga adja el a labdát, Horváth indul meg, majd lő 20-ról, Dininek könnyű zsákmány.
48′ Pászka lövését piszkálja ki bravúrral Szappanos.
46′ Folytatódik a mérkőzés, Sigér váltotta Esitit a szünetben.
Félidő, vastaps és zúg a „Játszik a Fradi!”. A hivatalos nézőszám: 7657.
45+6′ GÓÓÓL!!!
Abu Fani szögletét Tokmac kapásból rúgja be, 6-1!!!
45+3′ GÓÓÓL!!!
Abu Fani szabadrúgása után a lecsorgót Samy Mmaee kapásból vágja a labdát Szappanos kapujába, 5-1!
45+2′ Szabó Bálint Vargába rúg bele, sárga lap.
45′ 6 perc a ráadás.
44′ GÓÓÓL!!!
Varga lép ki egy remek indításra, majd elviszi Szappanos mellett is és az üres kapuba lő, 4-1! Ezúttal nem intenek lest és ezt is jóváhagyja a VAR.
38′ Hatalmas kavarodás, Tokmac esik el a tizenhatoson belül, aztán a blokkba lövünk.
34′ Gól…
Haraszti passza után Kovács kerül helyzetbe, ellövi Dénes mellett a hosszú alsóba.
29′ GÓÓÓL!!!
Abu Fani küzd meg a labdáért, becsúszva ad középre az alapvonalról, a labdára pedig Varga érkezik és a hálóba vágja, 3-0!
27′ A VAR is ellenőrzi – végül jóváhagyják a határbíró döntését, majd jön az ivószünet.
25′ Varga lép ki, majd az alapvonalról bead, Traoré bebelsőzi, de a partjelző szerint lesről indult Barna a beadás előtt.
24′ Haraszti lő fölé 20-ról.
21′ Samy rúg lyukat az oldalvonalnál, de végül megoldja.
19′ GÓÓÓL!!!
A tizenhatoson belül „flipperezünk”, végül Ben Romadan kerül helyzetbe, rá is dől, de eltöri, az így felpattanó labda viszont tisztán találja Vargát, aki befejeli, 2-0!
17′ Paksi szabadrúgás, Haraszti emeli be, nem okoz veszélyt.
14′ Ben Romadan lő 20-ról nagy kapufát, Varga a kipattanót fölé vágja – lesen is volt.
13′ Esiti szerez labdát – érzékeny helyen… Lent is marad egy pillanatra, nem csoda, hogy fájt neki…
12′ GÓÓÓL!!!
Tokmac ugratja ki pazar labdával Traorét, aki végigveri a paksi védőket és végül a kapuba lő középről, 1-0!
6′ Pászka tekeri a hosszú felső felé a szabadrúgást, kapufa…
6′ Traoré megy el Kinyik mellett, aki felrúgja, sárga lapért – reklamál a paksi.
2′ Ismét Tokmac, kilép a tétovázó védők közt, de 12-ről nem tudja elpasszolni a labdát Szappanos mellett, 100%-os ziccerhelyzet volt…
2′ Tokmac lövi ki a labdát a stadionból.
1′ Egy Varga Barna elleni faulttal kezdődik a meccs.
17:30 A mai csapat: Dibusz – Makreckis, Cissé, Mmaee, Pászka – Esiti, Abu Fani – Traoré, Tokmac, Ben Romadan – Varga B.
Cserék: Varga Á., Wingo, Abena, Knoester, Civic, Sigér, Baráth, Marquinhos, Zachariassen, Owusu, Lisztes, Pesity
A mérkőzést élőben nézheted az M4 Sport weboldalán is, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.