Sünivel beszélgettek a szezonkezdet előtt.

– Készültél-e az edzői feladatokra elméleti síkon, nem tudom, élettan és más területek tudnivalóinak elsajátításával?
– Jelentkeztem a TF-re, elvégeztem a négyéves vízilabda szakedzői szakot. Ott minden területét megismertem az edzői létnek, de azért a legtöbbet a gyakorlatban tanultam, a jó edzőim munkáját tapasztalva határoztam el, hogy milyen edző szeretnék lenni. Sokat gondolkodtam, hogy miként fejleszthetem tovább magamat. Eljártam konferenciákra, sok videóanyagot néztem: úszás, vízilabdaelmélet, erőnléti edzések stb. Az edzőkről írt sportkönyvek egész sorát olvastam el, ezek is mind hatással voltak rám. Nem mellesleg a Fradi utánpótlásának kialakításában is volt egy nagyon fontos dolog, amit sikerült „honosítanom” egy (az egyik legsikeresebb) labdarúgóklub rendszeréből. Erről például az egyik sportkönyvben olvastam, megtetszett, s a végeredmény, azt gondolom, érezhető volt tavaly!

– Hogy kezdődött az edzői pálya?
– Itt a Fradiban Gyuri és Zsolt megkérdezte, lenne-e kedvem edzősködni. Ekkor már a játékoskarrierem vége felé jártam. Mindig nehéz egy játékosnak átlátni, hogy mikor érkezik el “az a bizonyos pillanat”, s amikor megkaptam ezt a kérdést, reálisan felmértem a helyzetet és tudtam, hogy itt az idő. Felajánlották, hogy Gyuri helyett én legyek a felnőtt csapat másodedzője – ezzel kicsit olyan volt, mintha az utódja lennék. Zsolt maga mellé vett, vállalva a kockázatot, hiszen nem lehetett tudni, milyen edző leszek, tudunk-e együtt dolgozni. Megkaptam még a Budapest B csapatot is.

– És mit képviseltél, mi volt az edzői koncepciód?
– Szakmai oldalról ismertek. Itt ilyenkor mindig az a kérdés, hogy az, aki abbahagyja, mennyire akar valójában dolgozni. Mennyire tekinti hivatásnak az edzői pályát, amit éppen elkezd, ráteszi-e az életét. Hát én rátettem. Amikor aztán utánpótlás szakmai igazgató lettem, számomra is az volt a legfontosabb, hogy ugyanilyen edzőkkel dolgozzak együtt. Ez egyébként a legnehezebb feladat. Nem titok, hogy az utánpótlásedzők nem a legmagasabb fizetésért dolgoznak, viszont ha valaki komolyan veszi a munkáját, előbb-utóbb megkapja a jó lehetőséget, amivel élhet.

– Azért az edzői ars poeticádra továbbra is kíváncsi vagyok.
– Nyilván ki szeretném hozni a legjobbat a mindenkori csapatomból. De emellett nekem nagyon fontos, hogy olyan légkört alakítsak ki, amelynek jellemzője, hogy a játékosok szeretik egymást, szívesen jönnek le az uszodába és jó hangulatban végzik a munkájukat. Alap, hogy legyen fegyelem és rend a csapatban, de mindezt úgy éljék meg, hogy jól is érzik magukat a mindennapokban, valahogy találjuk meg az egészséges balanszt, szerintem ebben az esetben tud a legmagasabb szinten teljesíteni egy játékos! Szakmai téren azt emelném ki, hogy: tanulás, és fejlődés! Ha megnézem, milyen edző voltam három éve – ma már teljesen más vagyok. Próbáltam folyamatosan megújulni a játék taktikai részét tekintve, de minden más téren is. Egy pillanatra sem lehet leállni, új és új taktikai elemek, edzésmódszerek jönnek, állandóan meg kell újulni. Ezt látom egyébként nemzetközi szinten, az élcsapatok edzőinél is. A Bajnokok Ligája Final 8 alatt, de most a fukuokai vb-n is “meglesték” egymás munkáját, gyakorlásait az edzők. Én is éltem ezzel a lehetőséggel és azt vettem észre, hogy minket is figyelemmel követtek, szerintem le is másolgattak az utóbbi időben.

– Az eddigi tapasztalataid alapján mi a legnehezebb az edzői munkában?
– Kettéválasztanám utánpótlás- és felnőtt edzői munkára. Volt rálátásom mindkettőre. Az utánpótlásnál folyamatosan nevelni is kell a játékosokat. Apafigura vagy, ráadásul a szülőkkel való kapcsolattartás, kommunikáció nagyon nehéz is tud lenni! A felnőtteknél pedig a legfontosabb: azt kell elérni, hogy kövessenek a játékosok. Ehhez hinniük kell benned – most érkezik el számomra ez a feladat. Azzal, hogy másodedzőjük voltam, tudják, hogy mennyi energiát teszek bele az egészbe, milyen szinten látom át a vízilabdát. Ennek alapján – talán mondhatom – megbíznak bennem. A következő lépés az, hogy elkezdjenek követni mint vezetőedzőt. Ez újabb szintlépés, ezt elérni – szerintem ez lehet a legnehezebb egy edzőnek.

– Fantasztikus játékosai vannak a Fradinak – itt kezdeni a vezetőedzői pályafutást, ez egészen különleges.
– Igen, kicsit furcsa, elismerem, de azért több tényező is megalapozza, indokolja ezt a helyzetet. Először is: az elmúlt években többször is kaptam vezetőedzői ajánlatot OB1-es kluboktól. Valamennyi alkalommal nemet mondtam, mégpedig azért, mert mindig fradistának gondoltam magam és nem nagyon szerettem volna máshol dolgozni. Ugyanakkor sohasem törtem Zsolt babérjaira, úgy próbáltam őt segíteni, hogy a lehető legjobban jöjjön ki minden helyzetből a csapat, meg sem fordult a fejemben soha, hogy a háta mögött bármi rosszat csináljak azzal a céllal, hogy őt eltávolítsák és én kerüljek a helyére. Így az élet hozta meg a döntést. Zsolt a válogatott szövetségi kapitánya lett, engem pedig felkértek vezetőedzőnek. Mindez úgy történt, hogy volt időm azon gondolkodni, milyen legyen a 2023-24. évi játékosállomány. Nos, olyan a keret, hogy biztos vagyok abban: a játékosok meg tudják valósítani azt, amit elképzelek, képesek kihozni magukból a maximumot. Ha mégsem sikerül elérni a céljainkat, akkor azért én vállalom a felelősséget, de természetesen egyelőre nem ezen az eshetőségen gondolkodom.

A teljes, igen tartalmas beszélgetés: VLV