Clubunk atlétája országos csúccsal jutott tovább a budapesti világbajnokságon a 400 méteres síkfutás számban. Gratulálunk!
Molnár Attila vasárnap délelőtt 400 méteren is rajthoz állt a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban zajló világbajnokságon.
Magyar bajnokunk az első előfutamban a kilences pályán szerepelt és elképesztő futással 44.84-es időt ért el, amely nemcsak egyéni legjobbja, de új magyar csúcs is lett, futamában pedig a harmadik helyen zárt. Az olimpiai kvótát a Gyulai Memorialon megszerző Molnár Attila így egyenes ágon bejutott az elődöntőbe, amelyet augusztus 22-én, kedden 21.00-tól rendeznek meg.
„Imádom Magyarországot!” – kezdte a Ferencváros atlétája. „Köszönöm mindenkinek, aki biztatott. Az biztos, ha nem itthon van ez a verseny, akkor ez nem sikerült volna. Tegnap futottam egy maximumot, mondjuk ez is az volt. Holnapután nyomjuk tovább. Az utolsó 100 méteren az már nem én voltam, hanem az a 8-10 ezer ember, aki a lelátón szurkolt nekem. Tényleg, nincs emlékem az utolsó 100 méterről. Beértem, kihagyott az agyam, próbáltam pihenni, mert nagyon elfáradtam. Aztán felnéztem, pont akkor, amikor mindenki elkezdett ordibálni, aztán megláttam, hogy harmadik lettem. Az euforikus állapot volt tíz másodpercig, aztán visszatértem ide, a Földre.” – tette hozzá Molnár Attila.