Pólósaink olasz válogatott játékosa beszélt az első Fradiban töltött napokról – Jansik Szilárddal pedig a SportRádióban beszélgettek.
Edoardo Di Somma
Nagyon pozitívak az első benyomások! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy amikor hétfőn beléptem a Népligetbe, lenyűgözött a sporttelep atmoszférája. Rögtön megértettem, amit honfitársam, Luca Damonte mesélt nekem, hogy nagyon jó itt játszani és dolgozni, mert minden adott ahhoz, hogy csak a vízilabdával kelljen foglalkozni. Meglepett az a fajta szervezettség és a profi mentalitás, amit ebben a pár napban is láttam. A megérkezésem után Katona Norbert csapatmenedzser mindenben segített eligazodni, gyorsan ment az ügyintézés. Luca korábban is hangoztatta, hogy fantasztikus klub a Fradi, nemcsak Magyarországon, hanem világszinten is, de más ezt megtapasztalni a saját bőrömön. Még csak három napja vagyok itt, de remekül érzem magam. Jól esett az is, hogy mindenki nagyon barátságosan fogadott. Nagyon jók voltak az első konditermi edzések is, keményen megdolgoztatta minden porcikámat. Másféle gyakorlatokat végeztünk, mint amiket ezelőtt csináltam a korábbi csapataimnál. A mélyizomzatra és az egyensúlyra is nagy hangsúlyt fektetnek, ami nagyon fontos ebben a sportban. Lehet hihetetlenül hangzik, de amikor a Ferencváros megkeresett, azonnal igent mondtam rá. Légiósként itt játszani, ebben a nagy múltú klubban, hatalmas megtiszteltetés.
A teljes interjú: Fradi.hu