Tegnap már minden játékos edzésre jelentkezett Nyéki Balázsnál.

Széles mosollyal fogadták egymást játékosaink az FTC-MVM Népligeti Sportközpont éttermének teraszán. „Welcome to Ferencváros!” – mondta bajnoki és kupacímvédő vízilabda csapatunk kapitánya, Varga Dénes egyik új igazolásunknak, az olasz Edoardo Di Sommának, aki vasárnap este honfitársával, Luca Damontéval érkezett autóval Budapestre. Majd nem sokkal később betoppant a vb-t kihagyó, így hetek óta a Fradiban edző Dusan Mandics is, növelve ezzel a néhány négyzetméterre jutó világbajnokok számát.

Abban pedig nagyon jól áll az FTC, hiszen Fukuokában kilenc játékosunkkal a soraiban lett aranyérmes a magyar válogatott. Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vogel Soma – Hétfő reggel már mindannyian edzésre jelentkeztek Nyéki Balázsnál, aki a Varga Zsolt segítőjeként eltöltött hat szezon után most már vezetőedzőként tartott eligazítást a csapatnak. Süni ezúttal még csak a legfontosabb tudnivalókat osztotta meg kerettel, de azt elárulta nekünk, hogy gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a zöld-fehéreket irányíthatja, és mindent megtesz azért, hogy ebben a pozícióban is a csúcsra segítse nevelőegyesületét.

Jó volt látni az első szárazföldi edzésen, hogy a világbajnokaink hátrahagyták a közelmúlt fantasztikus dicsőségét, és teljes erőbedobással, fogukat összeszorítva végezték a súlyzós feladatokat. Míg az újak, elsősorban Di Somma megtapasztalhatta első népligeti napján, milyen kemény is a Pozsonyi Zsolt-féle terminátorképző. Ahogy minden légiósunk, úgy a Brescia csapatából érkező egyébként csupaizom klasszis is megszenvedett néhány gyakorlatnál.

A konditerem után az uszoda felé vette az irányt a társaság, ahol már várta az együttes magyar vb-győzteseit egy kis meglepetés, amit örömmel fogadtak. De nem mindenkit töltött el jó érzéssel a „büszkeségeink-molinó”, hiszen itt van természetesen Sztilianosz Argiropulosz is, aki a vesztes oldalon volt a világbajnoki döntő után. Görög játékosunk meg is jegyezte, hogy nehéz lesz ezt a képet egész évben nézni, de kapott még egy motivációt arra, hogy jobb legyen. Ebben a közegben viszont egymást is motiválják majd a társakkal, ugyanis önbizalomtól duzzadó és győzni akaró játékosokat lehetett látni a medencében. Na meg fáradt arcokat, hiszen egy jó adag úszással belevetette magát a munkába az FTC, amely jövő hét végén a Magyar Kupa negyeddöntőjével kezdi meg a szezont.

Vogel Soma

Amikor a medence felé sétálok, és rápillantok a fotókra, a nehezebb napokon biztosan motiválni fog, hogy immár a világbajnok kifejezés is szerepel a nevem mellett. Jó újra együtt lenni, megosztani egymással a szórakoztató sztorikat, feleleveníteni a nyári emlékeket. Azért nem mindenki örül ennek, a légiósoknak kevésbé sikerült jól a vébé, mint nekünk, magyaroknak, de nem érzem, hogy lenne bennük tüske, ilyenkor viccesre vesszük a figurát. Nagyon fáradtan értem haza Fukuokából, úgy voltam vele, még véletlenül sem szeretnék a medence közelében lenni. Időbe telt, mire feldolgoztam a történteket, amiben segített, hogy a barátaim úgy köszöntek, „Szia, világbajnok!”, az utcán pedig ismeretlenek is megállítottak. A napokban már hiányzott a mozgás és a ferencvárosi közeg, izgatottan vártam, hogy elkezdjük a felkészülést.

Nyíri Zoltán

Alapozó edzés zajlik, biztosan nem kellemes a fiúknak… Nagyon jól sikerült a nyár, kilenc játékosunk lett világbajnok, Varga Zsolt és Nyéki Balázs is a szakmai stáb tagja volt. Ezzel a mondattal viszont le is kell zárni a történteket, mert a sportban örök igazság, hogy amit tegnap elértél, holnap már nem számít. Hamar jönnek az új feladatok, tétmeccsek, a Magyar Kupában és a bajnokságban is meg kell védenünk a címünket. A Bajnokok Ligájában akkor lennénk elégedettek, ha bejutnánk a négyes döntőbe – aztán ha ott leszünk, nyilván szeretnénk megnyerni a sorozatot. A zaklatott idény miatt nehéz kihívás a formaidőzítés, de ha könnyű lenne, akkor nem Nyéki Balázs felelne érte, hanem én.

Fradi.hu, NSO

További fotók: NSO