Labdarúgó csapatunk vezetőedzője értékelte a Hamrun Spartans elleni kiütéses győzelmet.

Máté Csaba

A mérkőzésen a harmadik gólnál éreztem a hazaikon azt, hogy el is fáradtak, illetve fel is adták ezt a mérkőzést. Ilyen a futball, minden meccsnek megvan a lélektana. Mi is voltunk már úgy, hogy az érződött a csapaton, hogy feladtuk. Most a hazaiakon éreztem ezt, szerencsére a fiúk nem álltak le, hanem keresték a további lehetőségeket és így lett ez egy nagyarányú győzelem, ami szép reményeket kecsegtet a továbbjutás szempontjából. Az első félidőben a labdával indulva is jól dolgoztunk, voltak jó helyzeteink, támadásaink. De a védekezésünk egyszer-kétszer elcsúszott, mögénk tudtak kerülni, igazi helyzet talán nem alakult ki, de jó lehetőségek voltak. Mivel sok energiát kellett beletenniük abba, hogy a labdát megszerezzék, érezhető volt, hogy a második félidőben elfáradnak, mi kicsit átszerveztük a dolgot és szép gólokat szerezve eldöntöttük a mérkőzést. Nem hegyezném ki csak Varga Barnabásra, a kezdőcsapatban, ha jól számolok, öt új játékos lépett pályára, jó teljesítményt nyújtottak, ez egy csapatsport, nagyon fontos, hogy egymást segítsük, ma rá jött ki a lépés, ő szerezte a gólokat, de fontos az, hogy a támadó játékosainkon látszik az, hogy éhesek a gólszerzésre, ez határozza meg egy támadó megítélését, hogy milyen statisztikát tud felmutatni ebben-abban, legközelebb lehet másnak fog ez így sikerülni, így tudjuk egymást kompenzálni, így tudunk sikeresek lenni, ha egyik nap az egyik, a másik nap a másik játékosnak jön a kiemelkedő teljesítmény. Abu Fani is valóban jó teljesítményt nyújtott, ahogy mások is, ma sok jó teljesítmény volt, fontos volt, hogy elég korán gólt szerzett, az meghatározta kicsit a mérkőzésnek a kimenetelét, pszichológiáját, ahhoz pedig, hogy gólpasszt tudjon adni, kellenek azok a játékosok is, akik beindulnak, területet nyitnak, ahová mások befutnak. Még egyszer mondom, ez csapatmunka, ahhoz, hogy valaki kiemelkedőt nyújtson, szükség van a csapattársakra is.