A helyi egyesület centenáriumi ünnepségén vendégeskednek a korábbi nagy kedvencek.
Nincsen sem megalkuvás, sem megállás, rendületlenül járja az országot a Ferencváros öregfiúk labdarúgó csapata, amely augusztus 5-én, szombaton ismét Győr-Moson-Sopron vármegyébe, egészen pontosan Mosonszentmiklósra látogat. A Győr, Mosonmagyaróvár, Csorna háromszög közepén fekvő köszség sporttelepén a „MESE 100!”, azaz, a szentmiklósi klub alapításának századik évfordulóját ünneplik a Ferencvárossal, a gálamérkőzés kezdési időpontja 16 óra.
A jubileumi ünnepség már délelőtt utánpótlástornával kezdődik, ezen kívül a gyerekeket különböző játékokkal várják a szervezők, este pedig retro diszkó szórakoztatja a látogatókat, a nap fénypontja persze a Fradi öregfiúk fellépése lesz délután négy órakor.
A honi rekordbajnok együttesében a tradíciónak megfelelően ezúttal is pályára lépnek az 1975-ös KEK-döntőben, az 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelt játékosok, továbbá bajnokok, kupagyőztesek és gólkirályok is. Mosonszentmiklóson például két magyar gólkirályt is üdvözölhetnek a nézők, Fischer Pált és Igor Nicsenkót, rajtuk kívül pedig olyan kitűnő futballisták labdáznak majd a zöldeknél, mint Keller József, Balog Zoltán, Bognár Zsolt, Bojan Lazics, Fehér Ádám, Völgyi Dániel, Tarczy Pál, Lászka Balázs és persze mások is, míg a csapat edzője a legendás Mucha József lesz.
Hagyomány a ferencvárosiaknál, hogy a mérkőzésen egy vagy két, a vendéglátók által kiválasztott embert szívesen és örömmel látnak a csapatukban, tiszteletbeli csapattaggá avatva ezzel az illetőt. A Ferencváros küldöttsége már jóval a kezdés előtt Mosonszentmiklósra érkezik, hogy együtt ünnepeljen a helyi és környékbeli fradistákkal, azaz, a találkozó előtt és azt követően is bőven lesz lehetőség beszélgetésre, közös fotózásra a népszerű sportemberekkel.




