Világbajnok pólósunk azt is elmondta, mi az az egy százalék.

Fekete Gergő

Két pillanat maradt meg a legjobban a vébéről: Manhercz Krisztián spanyolok elleni győztes gólja az elődöntőben, és amikor Vogel Soma kivédte az utolsó görög ötméterest a döntőben. Eksztázisban voltunk, megőrültünk, percekig ordítottunk. Egyébként csak akkor realizálódott bennem, hogy mennyien követték a mérkőzéseket és szurkoltak nekünk otthonról, amikor a Duna Arénánál köszöntöttek minket. Már a torna alatt is rengeteg üzenetet kaptam, de az volt az igazi, amikor találkoztunk a családtagokkal, az értünk szorítókkal. Nagyon boldog vagyok, kilencvenkilenc százalékban olyan volt a világbajnokság, amilyennek álmodtam. Hogy mi a maradék egy százalék? A görögök elleni döntő szétlövésében kihagyott ötméteresem. Általában nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel. Mindig van miben javulni, szeretnék még többet kihozni magamból. A világbajnoki cím motivációt is ad, azon fogok dolgozni a közeljövőben, hogy a januári Európa-bajnokságon öt, akár tíz százalékkal jobb játékos legyek, mint amilyen a vébén voltam.

NSO