Világbajnok pólósainkat kérdezték.

„Elég nagy adatbázist kellene most lefuttatnom ahhoz, hogy összehasonlíthassam a mostani válogatottat a korábbiakkal, és nem is tudom, mit emelnék ki a mostani együttessel kapcsolatban – mondta Varga Dénes, a magyar vízilabda válogatott olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok vízilabdázója. – Azt viszont a társaknak is elmondtam, hogy több szempontból is különlegesnek éltem meg a mostani nyarat. Ahhoz képest, hogy mennyire rövid volt a torna, nagyon sok inger ért minket, sok olyan érzést kellett megélni, ami nem mindig kényelmes – de éppen azért, hogy a végén átélhessük a katarzist. Ha a csapatban jó a dinamika, és megfelelően van felépítve a felkészülés és az egész lélektan, akkor ideális esetben így működik a csapat. Ami a következő két, olimpiai előtti világversenyt illeti, már egyeztettünk erről Varga Zsolttal. Ha esetleg nem utaznék az Eb-re, azt biztosan edzéssel töltenénk. Egy alapozás előnyhöz juttathatna minket akkor, amikor a többi nemzet még a kvótáért harcol az Európa-bajnokságon.”

A magyar válogatott csapatkapitányától, Jansik Szilárdnál többek között arról érdeklődtünk, hogy mit szólt volna ahhoz, ha valaki a tavalyi, hetedik hellyel végződő budapesti világbajnokság után azt mondja neki, hogy egy esztendő múlva már aranyéremmel térnek haza Fukuokából.

„Biztosan nagyot néztem volna, de ez a célunk akkor is ez volt – mondta Jansik Szilárd, a vízilabda-válogatott csapatkapitánya. – Hiába voltunk akkor letargikus állapotban, szerencsére nem estünk össze. Néhány hétig eléggé magamba zuhantam, de kitűztük az új célokat, és elég hamar összeállt a csapat. Bízom benne, hogy ez valami jónak a kezdete, és tovább tudunk menni azon az úton, amelyre tavaly, a spliti Európa-bajnoki ezüsttel léptünk. Az olimpiáig hátralévő egy évben olyan nagyon már nem lehet ellépni ettől a rendkívül kiegyenlített mezőnytől, a napi formán múlik, hogy valaki éremért küzd-e, vagy az ötödik helyért. Ezzel együtt mindent megteszünk, hogy amennyire csak lehet, előnyt szerezzünk az olimpiára a vetélytársakkal szemben.”

Vogel Soma

Remélem, hogy nem most vagyok a csúcson. Ez legyen egy nagyon jó kezdete a csúcsra emelkedésnek és csúcsra jutásnak. Gondolok itt az olimpiára, egy olimpiai sikerre. Igazából ez csak még jobban felnyitotta a szememet arra, hogy milyen jók is vagyunk valójában, milyen jól tudunk játszani, hogyha egy csapatként játszunk és fegyelmezettek vagyunk. A lényeg az, hogy nem akarunk itt megállni és Varga Zsolt is elmondta többször is, a döntő után is, hogy ne álljunk meg, ne bízzuk el magunkat, hanem most tegyünk bele még egy lapáttal, és akarjunk még jobbak lenni és legyen a végcél az, hogy jövőre olimpiát nyerünk. Vízilabda-sikereket nézve most vagyok a legboldogabb. Szerencsére más téren adódott még ilyen boldogság, ami felemelkedik erre a szintre, de hogyha sportsikereket kell nézni, akkor egyértelműen ez a legszebb.

Bővebben: Sportal – hosszabb interjú Vogel Somával: Fradi.hu