A Fradiba visszatérő Cristiannal beszélgettek.
Mit érzett, amikor megszerezte a Fradi második találatát és a szurkolók ismét a nevét skandálták?
Azt éreztem, hogy újra itthon vagyok. A családom is kint volt a meccsen, amikor gólt lőttem, majdnem elsírtam magam. Vicces, mert a meccs előtti reggel visszanéztem a Fradiban szerzett összes találatomat, és volt már a mostanihoz hasonló. Ezért amikor a meccsen elmentem két Shamrock-játékos mellett, tudtam, jobbal is kapura kell lőnöm, mert gól lesz.Az interjúk során rendszeresen megemlíti a magyar feleségét. Mikor és hogyan ismerték meg egymást?
Néhány nap telt el, miután először a Fradihoz igazoltam. Nagyon szeretem a tengeri herkentyűket, ezért az egyik edzésen megkérdeztem Gera Zolit, hogy ismer-e egy jó éttermet. Ajánlott egy nagyszerű helyet, ahová pár nappal később ellátogattam. Odaértem, le akartam parkolni a kocsimat, ekkor láttam meg Anikót a barátaival. A tetoválásaival és a szőke hajával egyből felkeltette az érdeklődésemet. Emlékszem, kértem Istent, hogy segítsen, mert már akkor tudtam, hogy vele szeretnék lenni az életem hátralevő részében. Végül leparkoltam az autómat, de már nem láttam őket, így bementem az étterembe, és ott voltak! Elkezdett nagyon gyorsan verni a szívem, megállt az idő, nem érdekelt semmi, csak Ő. Odamentem hozzá, elkezdtünk beszélgetni, és onnantól megváltozott az életem. Később több helyre is elmentünk, megismertük egymást, két hét után pedig mondtam neki, hogy össze akarok vele költözni. Kilenc éve vagyunk együtt, összeházasodtunk, van három gyönyörű gyermekünk, a szüleim szerintem még nálam is jobban szeretik őt. Nagyszerű ember, aki támogatást nyújt, mellette könnyebben tudok a futballra koncentrálni. Nemcsak a magánéletben dolgozunk együtt, vannak közös vállalkozásaink is.Szinte gyerekként, 21 évesen igazolt a Fekete-tenger közeli Krasznodarhoz, amelynél hat és fél évet töltött a családjával. Hogyan teltek a mindennapjaik?
Nem túl érdekesen, a dél-amerikai csapattársaimat leszámítva nem volt sok barátom. Általában elvittem a lányokat óvodába, elmentem edzésre, később pedig étterembe mentünk a feleségemmel. Még moziba sem mentünk, hiszen minden filmet oroszul adtak. Kicsit bonyolult volt az élet. Nyáron a tengerpartra mentünk, télen pedig filmeket néztünk és játszottunk a gyerekekkel. No meg sokat olvastam! Szeretek a történelemről, a pszichológiáról és a helyes táplálkozásról tájékozódni.2022. február 24-én kezdetét vette az orosz invázió Ukrajna ellen. Miként élte meg, hogy kitört a háború? Nem aggódott?
Korábban soha nem éltem át hasonlót, nehéz helyzet volt. Féltettem a feleségemet és a gyermekeimet, nem akartunk ott maradni, ezért Magyarországra jöttünk. Ezt akkor is megtettem volna a családomért, ha soha többet nem focizhattam volna.Az orosz klubok számára volt egy előírás, miszerint a külföldi játékosaik felfüggeszthették a szerződésüket az akkori idény végéig, és elhagyhatták az országot. Nem került szóba már akkor, hogy visszatér a Fradihoz?
Természetesen már akkor is vissza akartam térni, de egy esetleges sérülés esetén a Krasznodar nem vállalta volna a felelősséget. Nem bánom, saját edzővel készültem, korábban pedig sohasem kaptam két hónap szabadságot, így volt időm utazgatni.Most viszont itt van. A korábbi csapata nem nehezítette meg a klubváltást?
Nem volt egyszerű. Már évekkel ezelőtt is mondtam nekik, hogy távozni akarok, de nem akartak elengedni. Azt hittem, Oroszországban kell befejeznem a karrierem. Tudtam, még két év van a szerződésemből, de sürgetett az idő, hiszen a kislányaim hamarosan kezdik a sulit. Onnantól kezdve senki sem tudott megállítani, és Istennek, a Fradinak, valamint a menedzsmentemnek hála, sikerült hazatérnem.Mik a céljai a Ferencvárossal?
A Bajnokok Ligája csoportkörének elérése volt a célom, de erre idén már nincs lehetőségünk, így a Konferencia Ligába kell bejutnunk. Ezen felül szeretném megnyerni a bajnokságot, és további szép emlékeket szerezni a csapattal.A teljes interjú, amiben a válogatott szereplésről is kérdezik Cristiant: Sportal