Csank mester mellett Bozsik Pétert és Várhidi Pétert is kérdezték a Shamrock Rovers elleni párharcról.

Bozsik Péter

A Fradi játékában sokkal több tudatosságot láttam, mint az elmúlt másfél évben összesen. Teljesen más felfogásban játszottak, mint korábban, arra például emberemlékezet óta nem volt példa, hogy már a félpályánál visszatámadnak a játékosok. Működött a labdakihozatal, a támadásépítés, és bár a játék utolsó fázisa, a végjáték a legnehezebb, de a Shamrock Rovers elleni mérkőzésen ezzel kapcsolatban sem lehet hiányérzetünk.

Csank János

Korábban is előfordult már a Ferencváros történelmében, hogy „megcsúszott”, a Shamrock ellen elsősorban a lélektani tényezőknek kellett dominálniuk. A Klaksvík ellen történtek után biztos voltam benne, hogy lehozzák a meccset; a Fradi-játékosok jóval harapósabbak voltak, mint korábban, sokkal erőszakosabban törtek kapura, csapatszinten is jóval dinamikusabb volt a játék, így kijött a nyilvánvaló tudáskülönbség.

Várhidi Péter

A Ferencváros esetében az ír bajnok elleni teljesítmény számomra nem okozott meglepetést, sokkal inkább a Klaksvík elleni visszavágón látott kiábrándító játék keserített el. Szerencsére a Fradi a Shamrock Rovers ellen egy teljesen más arcát mutatta: míg a feröeriek ellen futómennyiség sem volt, az írek ellen száguldozott a csapat. Nyilvánvaló, hogy ez a Fradi igazi arca!

Bővebben: Mandiner