A Klaksvík visszavonulása után újra kesztyűt húzó kapusa azt is elmondta, milyennek látta a Fradit.

Jonatan Johansson

Egy hónappal ezelőtt hívott fel Magne Hoseth, a Klaksvík edzője, hogy kellene nekik egy második kapus, mert sok a sérült. Magnéval, aki norvég, a pályafutása vége felé együtt játszottam a Notodden csapatában, szóval ismertük egymást. Akkor éppen a norvég ötödik ligában, a Majorstuen csapatában futballoztam középhátvédként, gyorsan kivettem három hónap fizetés nélküli szabadságot a cégtől, ahol villanyszerelőként dolgozom, és átugrottam Oslóból Feröerre. Hogy izgultam-e? Egy zabszemet sem lehetett volna bedugni a fenekembe. Mellesleg mindig izgulok a meccsek előtt, ilyen szempontból a Ferencváros elleni két mérkőzés nem volt más, mint egy feröeri bajnoki. Persze a magyar bajnok más szint, mint a feröeri csapatok. Először a 70. perc táján mertem arra gondolni, hogy itt akár tovább is juthatunk. Az látszott az ellenfél játékosain, hogy tudnak futballozni, de azt is észrevettem, hogy nincsenek formában, látszott, hogy még nem kezdődött el a magyar bajnokság. Az is feltűnt, hogy nem összeszokott a csapat, a passzok vagy rövidek, vagy hosszúak voltak, és az időzítés sem stimmelt, rendre lemaradtak az átadásokról és az összecsapásokról. Mi viszont a feröeri bajnokság kellős közepén járunk, tizenhatos nyerő szériában, ami megnövelte az önbizalmunkat. Nem tudom, meddig jutunk, örülnék, ha meg kellene hosszabbítanom a fizetés nélküli szabadságomat!

Bővebben: Index