Világbajnoki csoportmeccset játszik a férfi vízilabda válogatott, kezdés délben. Hajrá, magyarok!

A mérkőzést élőben nézheted az M4 Sport weboldalán is, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.

Tegnap a VLV Fekete Gergőt és Jansik Szilárdot kérdezte a helyszínen (szöveges beszámoló ide kattintva olvasható):

Varga Zsolt a Nemzeti Sportnak:

– Hétfőn a japánok ellen kezdenek, de aligha az a meccs volt a középpontban…
– Persze, egyértelműen a horvátok vannak a célkeresztben, de készültünk a japánok ellen is. A kiotói edzéseken modelleztük a stílusukat, abból merítjük azokat az elemeket, amelyeket ellenük szeretnénk játszani.

– Hogy sikerült a felkészülés, összességében hol tart most a csapat?
– Hullámzó volt, elsősorban amiatt, hogy rengeteg átállással kellett megküzdenünk az elmúlt időszakban. Van, akit ez jobban megviselt fizikailag és mentálisan is, van, akit kevésbé, de már szépen kiegyenesedünk. Egyértelműen haladunk, az volt a célunk, hogy mostanra már pörgős, dinamikus, erős lábtempóra építkező játékunk legyen, ehhez, mondjuk, el is végeztük az alapozó munkát.

– A második hétre rá tudnak tenni még egy la­páttal?­
– Ezt tervezzük, ám nehéz azt mondani, hogy majd akkor rálépünk a gázpedálra, mert előtte is rá kell lépnünk. Okosan kell beosztani az energiát, hogy a torna végéig megmaradjon, de a legfontosabb elemekből nem lehet spórolni.