Támadónk értékelt a tegnapi meccs után.

Varga Barnabás

Nem ilyen debütálásról álmodtam, kifejezetten nehéz volt az első tétmérkőzésem, nagyon nem volt egyszerű dolgom elöl. Az elején valóban megvoltak a lehetőségeim, rövid idő alatt három veszélyes fejesem is volt, egyiknél-másiknál centimétereken múlott a gól. Talán ha jobban ráhúzom a fejest, bemegy… Azt követően már kevesebb lehetőségem adódott, a végén akadt még fejesem, ott sem sokon múlott a gól. Abszolút nem lebecsülendő ellenféllel találkoztunk! Véletlenül egyetlen bajnokságban sem lehet tizenhatból tizenhat mérkőzést megnyerni. Ráadásul lendületben vannak, hiszen zajlik náluk a bajnokság. Erős, hajtós csapat a Klaksvík, számítottunk rá, hogy rengeteg párharc lesz, olykor nem is kíméltek bennünket. Főképpen szögletekből, szabadrúgásokból, sőt a tizenhatosunk környékén a bedobásokból voltak veszélyesek, hiszen a szűk pályának köszönhetően gyakorlatilag bárhonnan be lehetett dobni a kapu elé a labdát. A műfű számomra nem okozott nagy problémát, és az időjárással sem lehetett gondunk, tökéletes futballidő volt. A budapesti visszavágón teljesen más lesz a klíma, sokkal melegebb lesz, alig várom, hogy a Groupama Arénában is bemutatkozzam.

NSO