Hajnal Tamást kérdezték a mai szezonrajt előtt.
Hajnal Tamás több Bundesliga-csapatban is megfordult, a válogatottban 59-szer lépett pályára, ám Feröeren először jár. A Ferencváros sportigazgatója a KÍ elleni kedd esti BL-selejtező előtt elmondta, még mindig jobb ilyen időben futballozni, mint ha a magyarnál is melegebb éghajlatú országba kellett volna utazniuk.
„Alkalmazkodnunk kell a körülményekhez – mondta a feröeri szállodában Hajnal Tamás. – A műfüves talajra is készülnünk kellett, és azt is tudjuk, hogy a pálya mérete kisebb a megszokottnál. Ettől függetlenül is nagy kihívás előtt állunk, még véletlenül sem szabad lebecsülnünk a feröeri bajnokot. A keretek értékét figyelembe véve egyértelműen mi vagyunk a párharc esélyesei, de ezt a pályán is bizonyítanunk kell. A célunk a Bajnokok Ligája csoportköre, úgyhogy sikerrel kell megoldanunk ezt a feladatot.”
Nehezíti a zöld-fehérek helyzetét, hogy amíg a Klaksvík lendületben van, ők mindössze néhány felkészülési mérkőzésen vannak túl. Ráadásul a Fradi kerete jelentősen átalakult a nyáron, sok új játékos érkezett, arról nem is beszélve, hogy a sérültek közül sem mindenki épült fel, többek között Tokmac Nguen és Henry Wingo sem utazott a csapattal. Hajnal Tamás elismerte, egyelőre túlságosan sokan vannak, a következő időszak feladata kialakítani a szűkebb keretet.
„Ehhez idő kell, nem megy egyik napról a másikra. Az összeszokást az sem segítette, hogy a különböző válogatottaknál lévő játékosok csupán a második ausztriai edzőtáborban csatlakoztak, Varga Barnabás, Mohammed Abu Fani és a többiek így kevesebb időt töltöttek új társaikkal. Ezért a csapatszellem kialakítására is figyelnünk kellett, az edzőtáborokban ezt segítő időtöltéseket iktattunk programba. Bízunk benne, hogy a keddi mérkőzésre azért összeállunk, ám a keret végleges kialakítása a nyár végéig is eltarthat. Bízom abban, hogy sikerült olyan minőségű és karakterű játékosokat szerződtetni, akik minden mérkőzésen a maximumot ki tudják tenni a pályára. Hogy mindez milyen eredményekkel párosul, azt most nem tudom előre megmondani. Nagyon bízom abban, hogy a magyar bajnokságban meg tudjuk őrizni azt a dominanciát, amit az elmúlt években felépítettünk.”
A Ferencváros számára a program sem éppen optimális, hiába az elmúlt évek csoportkörös kupaszereplése, korán indul a menetelés. Akadnak klubok, amelyeknél még ezekben a napokban is nyári szabadságukat töltik a játékosok, a magyar bajnok labdarúgói ellenben máris tétmérkőzésen lépnek pályára. A feröeri aranyérmesen azonban így is kötelező túljutni.
„Nagyon jó lenne, ha egyszer azt érnénk el, hogy a magyar bajnokságot az UEFA olyan magasra rangsorolja, hogy ne kelljen rögtön az első selejtezőben játszani, de amíg ez nem következik be, addig nekünk ezekkel a körülményekkel kell szembenézni és játszani. Ezért ezzel a kérdéssel külön nem foglalkozunk, tudjuk, milyen nehézségekkel jár mindez. Sok olyan ismerősünk van, akik csodálkoznak azon, hogy a Fradi már meccset játszik, miközben náluk csak most érkeznek vissza a szabadságról a játékosok. Nehéz első összecsapásra számítunk a párharc első felvonásán. A legutóbbi selejtezősorozatban nulla nullás döntetlennel kezdtünk a kazah Tobol otthonában, de hazai pályán erősek vagyunk, saját szurkolóink előtt öt egyre legyőztük vetélytársunkat. Természetesen győzni jöttünk most Feröerre, nagy céljaink eléréséhez sikerrel kell vennünk az előttünk álló akadályt.”
A helyiek úgy vélik, hogy a KÍ csapatának a Fradi olyan, mintha a Barcelona jött volna el Feröerre.
„Mindenképpen megtisztelő az, hogy így gondolkodnak, ezt azzal értük el, hogy az elmúlt években sok olyan nemzetközi mérkőzést játszottunk, amellyel kivívtuk az ellenfelek tiszteletét. De nem hagyjuk magunkat elaltani ezektől a szavaktól. Ezt is ki kell zárni, mint annyi minden mást, aztán majd a két meccs után mindenki levonhatja a megfelelő következtetéseket.”