Clubunk birkózólegendája élete tragédiájáról is beszélt.

Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok birkózó, egy ideje pedig sikeres edző és szövetségi kapitány. Az 58 éves szakember elárulta, mindent a sportnak köszönhet, és egy borzalmas tragédia árnyékolja be az életét. Mostanság Monoron szolgálja a magyar birkózást, neveli a ma és holnap bajnokait. 1973-tól a Ferencváros birkózója volt.

Mindent a sportnak, a birkózásnak köszönhetek. Elsősorban azt, hogy nem kallódtam el. Akkoriban a szülök a munka mellett nem tudtak odafigyelni a gyerekeikre, és bizony, ha nem sportolok, rossz útra tévedek, engem is benyel az utca.

Komáromi három világbajnoki aranyérmet, egy olimpiai ezüstöt nyert, no meg Európa-bajnoki címet szerzett.

Nincs hiányérzetem. Azt hiszem, mindent elértem, amit szerettem volna, elégedett vagyok a pályafutásommal. Az életben viszont borzalmas tragédia ért. Decemberben lesz tíz éve, hogy édesanyám rablógyilkosság áldozta lett, s a gyász végig kíséri az életemet. Édesanyám emléke nap mint nap velem, velünk van.

Hozzátette, a mai napig vannak még álmai.

A sportban a gyerekek, a versenyzőim válthatják valóra saját álmaikat s ezzel az enyéimet is. Tehát vannak még álmaim, másképp nem megy. A magánéletemben pedig – igaz, másodszorra – megtaláltam életem párját. Ez pedig hihetetlen ajándék az élettől.

Bors