Az UEFA ellenőr Svájcból utazik majd a Feröer-szigetekre, a VAR-csapat pedig holland lesz.

A 39 esztendős Juri Frischer 200 bajnokinál jár az észt élvonalban, emellett bő hatvan másod- és harmadosztályú, plusz egy híján húsz kupameccse is van. Kétszer fújt kupadöntőn, egyszer vezette az észt Szuperkupát is. 2-es kategóriás játékvezető az UEFA kötelékén belül (mint Bogár Gergő, Farkas Ádám, Karakó Ferenc és Vad István), a Bajnokok Ligájában ez lesz a harmadik meccse, négy év után „tér vissza” a sorozatba. Az Európa Liga selejtezőjében négyszer, az Európa Konferencia Liga selejtezőjében pedig kétszer kapott feladatot. Az EKL-ben egy csoportkörös mérkőzést is vezetett 2021-ben. A válogatott színtéren az utánpótlás mérkőzések mellett egy EB-selejtezőt kapott eddig az UEFÁ-tól.

Játékvezető: Juri Frischer (észt)
Határbírók: Veiko Mõtsnik (észt), Sander Saga (észt)
Tartalék: Kristo Külljastinen (észt)
VAR: Clay Ruperti (holland)
VAR asszisztens: Dennis Higler (holland)
UEFA játékvezető ellenőr: David Malcolm (északír)
UEFA delegátus: Jacques Antenen (svájci)