Dénes 70. nemzetközi klubmeccsére készül a Fradival.
Ludogorec, Celtic, Molde, Trabzonspor. A csaknem egy évtizede a Fradi kapuját védő Dibusz Dénes büszke rá, hogy ennyi időt tölthetett a klubnál, amely kedden idénybeli első tétmeccsét játssza a feröeri KÍ otthonában. Háromszázhatvannyolc tétmérkőzés, hatvankilenc európai kupameccs.
2024 januárjában lesz tíz éve, hogy a Pécsi MFC-től a Ferencvároshoz igazolt Dibusz Dénes, aki most, 32 esztendősen, 28 válogatottsággal büszkélkedve a hetvenedik európai kupacsatájára készül a Fradi színeiben: kedd este a feröeri KÍ együttesével csap össze a magyar bajnokcsapat a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában a párharc első felvonásán.
„Nem szoktam a statisztikákat lesni, úgyhogy meglepett ezzel a hetvenedik fellépéssel – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére szombat délután Dibusz Dénes. – Örömmel és büszkeséggel tekintek vissza a ferencvárosi időszakomra, sok nagy győzelmet arattunk a csapattal. Mindenekelőtt a bolgár Ludogorec elleni 2019-es győztes párharcot emelném ki, hiszem, hogy azzal indultunk be, s alapoztuk meg a következő évek sikereit az európai kupaporondon. Óriási bravúr volt az, mert jóval esélyesebbnek vélt riválist tudtunk két vállra fektetni. Örökké emlékezetes a skót Celtic legyőzése, vagy éppen a norvég Molde elleni hazai meccsünk, amelynek végén elkönyvelhettük a BL-csoportkörbe jutást. No meg tavalyról, az Európa Liga csoportkörében a török Trabzonspor elleni csata, emberhátrányban csikartuk ki a győzelmet, fantasztikus élmény volt.”
Hogy kedden melyik együttes lép pályára esélyesként, nem vitás, ugyanakkor a KÍ meccsritmusban van, míg a Fradi a nyáron még csak felkészülési találkozót játszott. A szabványhoz képest kisebb pálya, műfű, no meg elszánt ellenfél vár az FTC-re a BL-selejtezőben.
„Megerősíthetem Botka Endre Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát: jó játékosok érkeztek hozzánk a nyáron – folytatta a Fradi kapusa. – Csapatba építésükkel minőségi javulást érhetünk el. Erre minden együttesnek szüksége van, hiszen törekedni kell a feljebb lépésre. Különben is, a tavasszal láthattuk, lehetnek gondjaink néhány kulcsjátékos kidőlésével, s nem szeretnénk még egyszer átélni ezt. A prioritás? Most, a nyáron nyilvánvalóan a nemzetközi porond kiemelt jelentőségű, de a bajnokság beindulásával ugyanúgy kell koncentrálnunk a hazai színtérre is. Egyrészt az NBI-ből juthatunk el a Bajnokok Ligájába, másfelől a bajnoki találkozók tökéletes ritmust adnak a terhelésünknek az európai kupa mellett. Fontos tehát, hogy fordulóról fordulóra maximálisan összpontosítsunk az NBI-ben is, az ott nyújtott teljesítményünk ugyanis hatással van a nemzetközi mérkőzéseinkre. Visszatérve még a keddi összecsapásra: az lesz az első tétmeccsünk az idényben, ellenfelünk játékban van, szóval kiélezett csatára számítok.”
Dibusz Dénes éppen 100 pécsi tétmérkőzés tapasztalatával igazolt 2014 januárjában a Fradihoz, amelyben közelít a 400. fellépéshez.
„Amikor a Ferencvároshoz kerültem, még csak nem is körvonalazódtak a következő évek sikerei, aztán lépésről lépésre haladva eljutottunk oda, ahol most tartunk. A légiósélet? Szerintem minden élsportoló célja eljutni minél magasabb szintre, ugyanakkor egy-egy igazolás nem feltétlenül csupán rajtunk, sportolókon múlik. A Fradi nem kapott visszautasíthatatlan ajánlatot értem, de őszintén mondom, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ennél a klubnál. Magyar labdarúgóként tíz évet eltölteni a Ferencváros futballcsapatában felemelő érzés, olyan eredmény, amelyre méltán lehetek büszke. És az lebeg a szemem előtt, hogy ezt az időszakot minél tovább nyújtsam, mert élvezem, hogy a Fradi kapusa vagyok.”