A férfi vízilabda válogatott háttérstábjából Olasz Róberttel beszélgettek, aki a Fradinál is dolgozik.

Olasz Róbert

Második éve vagyok a Fradi vízilabda-szakosztályánál, ott is mérek, illetve ez az első év, hogy a válogatottnál dolgozom teljesítmény-diagosztikával foglalkozó szakemberként. Teljesítményelemzéssel, teljesítményanalízissel foglalkozunk. Amit szoktatok látni, az egy ilyen pánt a bokájukon. Ezzel mi pulzust mérünk. Egyszerűen ennyi. Kicsit bonyolultabban: minden játékos, minden élsportoló olyan, mint egy Forma1-es autó. Ezeket az autókat lehet “finomhangolni”. Ahhoz, hogy a maximális teljesítményt elérjék, mindig állítani kell egy kicsit rajtuk. Ezt segítjük mi. Minden játékos más, másként “működik”, másként terhelhető. Ennek konkrét lehetőségét mi a pulzusméréssel, illetve a pulzusmérést követő elemzéssel próbáljuk megállapítani. Aztán pedig az információt – mint egy puzzle-darabot – odaadjuk a vezetőedzőnek, aki összerakja a puzzle-t. Ebből lesz egy nagy kép, vagyis az a csapat, amely majd kiáll a világversenyeken. A fiúk a bokájukon viselnek egy pici pántot, amelyben egy kis érzékelő veszi a pulzusadatokat. Ennek alapján látjuk, hogy milyen pulzusmozgások vannak, a játékosok szíve hogy reagál a különböző terhelésre. Edzés után elemezzük a görbéket, mint egy EKG-t… Van még egy mindennapi wellness-mérésünk. Minden reggel, amikor felkelnek a fiúk, elmondják nekünk, hogy hogy érzik magukat. Van-e bármilyen izomfájdalmuk, alsó vagy felsőtesti, mennyire fáradtak. És ez alapján skálázzuk őket, meg ők is magukat, hogy hogy állnak az aktuális, aznapi edzéshez. Vannak további tervek is a mérésre, a fiúk “finomhangolására”, de ez még a jövő zenéje.

Bővebben: VLV