A tegnap hozzánk aláíró játékos búcsúzik tunéziai csapatától.

Minden kezdethez tartozik egy vég és minden történetnek van lezárása. Ez az élet rendje is, ahogy Isten teremtésének is. Ma bejelentem, hogy távozom szeretett csapatomtól, a tuniszi Esperance-tól. Valójában ez csak a futballkarrierem e szakaszának a vége, mert mindig ennek a családnak a része leszek, tegnap, ma és holnap. Mert bár az, hogy arra a szinte juthattam, ahol ma vagyok, elsősorban Isten kegyelméből van, de köszönettel tartozom a Tarazsinak [a klub arab neve – ulloi129], ahol felnőttem, fejlődtem, szeretetben, nagyszerű emberekkel körülvéve. Mindenkitől tanultam, minden szinten: sportot, etikát és mindenek előtt emberséget.

Isten előtt tanúsítom, hogy soha nem spóroltam az energiával, nem inogtam meg, nem hezitáltam, amikor klubomnak dedikáltam magam, mert az csak azoknak ad, akik szolgálják. A Tarazsi által adott kiváltságok nagyok, példát állítva nekünk. Őszintén szólva, féltem ettől a pillanattól, hisz nagyon nehéz pillanat ez – de sok embernek kell köszönetet mondanom és ez a félelem a gyenge hit jele.

Először és elsősorban, szeretné Hamdi Meddeb [klubelnök – ulloi129] úrnak köszönetet mondani, akit apafigurámnak tartok. Hamdi úr mindig mellettem állt, tanácsokkal látott el, hitt bennem, megértette az ambícióimat és mellettem volt a klubban a mai napig.

Szeretnék köszönetet mondani a legjobb, legerősebb, legnagyobb szurkolótábornak a világon, a Tarazsi szurkolóinak. Ez a tábor mindig mellettünk van, velük nőttem fel, énekeltem és harcoltam. Ti fogtok leginkább hiányozni. Isten tartson meg titeket a Tarazsi számára.

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki mellettem állt őszinte tettekkel, kedves szavakkal attól a pillanattól fogva, hogy először beléptem a sporttelepre, még kisfiúként.

Köszönet mindenkinek, aki támogatott, aki tanított engem, aki megbékélt velem, aki elkísért e nagyszerű csapat kapitányává válásáig vezető utamon.

Szeretnék köszönetet mondani minden edzőmnek, a családomnak, a barátaimnak, mindenkinek, aki keményen dolgozott és türelmes volt velem.

Ma felemelt fejjel hagyom el az Esperance-t. Európa felé távozom, hogy megéljem az álmaimat és kérem Istent, hogy adjon nekünk sikert abban, ami a legjobb számunkra.

Végül, remélem, büszkévé teszem majd a szurkolókat és minden tunéziait azon az úton, melyet Isten ír számomra.

Allah a segítségünk.

– Mohamed Ali Ben Romadan