Szergej azt is elmesélte, hogyan kötött szerződést a Fradival.

Szergej Kuznyecov

Szinte hihetetlen, hogy már harminckét éve annak, hogy először bekerült a nevem a Nemzeti Sportba. 1991 nyarán kerestek meg a Ferencváros képviselői, akkor még a Metalurg Zaporozsje labdarúgója voltam. Próbajátékra hívtak, s miközben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot, megérkeztem Ferihegyre. Emlékszem, a repülőtérről egyből a Népligetbe vittek, s némi bemelegítés után délután már játszottam egy számomra ismeretlen csapat elleni felkészülési mérkőzésen. Csaknem 2000 néző állta körbe a pályát, s kaptam hideget-meleget. Most már tudom, a „Ruszkik haza” szólamot skandálta a nép. A szünetben Szekeres Tomi váltott, s Nyilasi Tibor vezetőedző azonnal aláíratta velem a szerződést. Az első fordulóban Vácon már a csapat tagja voltam, a másodikban pedig megszereztem az első gólom. Míg élek, nem feledem, a Haladás ellen futballoztunk az Üllői úton, s a vendégek 1-0-ra vezettek, amikor az első félidő közepén Dzurják József passzát a léc alá lőttem. Hatalmas volt az öröm, s már senki sem kívánta, hogy hazamenjek, és Simon Tibi és Bodnár József gyúró is kevesebbet ruszkizott az öltözőben. Megnyertük a bajnokságot, s az utolsó forduló után Diósgyőrből hazafelé tartva már több ezer fradista kiabálta: „Szergej, maradj!„. Nem volt egyszerű, hiszen kölcsönbe érkeztem. Végül maradtam, s nem bántam meg, mert bár kezdetben egy mukkot sem beszéltem magyarul, ám a korábbi szovjet válogatott Rácz László sokat segített a beilleszkedésben, amely olyannyira jól sikerült, hogy pályafutásom befejezése után is Budapesten maradtam, s itt élek ma is. Sajnos a futballtól szív- és gerincproblémáim miatt kissé elszakadtam, ennek ellenére tenni szeretnék még a magyar labdarúgásért, fiatal tehetségek felkutatásában veszek részt, közben pedig szurkolok a fiamnak, aki a család legnagyobb örömére vezetőedzőként az NBI-be navigálta csapatát, a Diósgyőrt.

NS