Clubunk úszója, Mihályvári-Farkas Viktória azt is elmondta, milyen szakmában szeretne majd nagyot alkotni.

– Berobbant az úszás élmezőnyébe, a következő évtizedben azért ez lesz a prioritás az életében?
– Igen és nem. Soha nem tudtam csak egy dologra koncentrálni és csak annak élni. Számomra azért is nehéz rangsorolni, mert úgy gondolkodom, az úszást csak egy bizonyos ideig fogom űzni. Szeretnék majd anya lenni, családot alapítani, dolgozni. Az úszás most kitölti az életemet, de az élsport utáni időszakot most tudom megalapozni. Nem akarok ott állni harmincéves korom körül, és azt érezni az úszás befejeztével, hogy vége a világnak. Ferencvárosi edzőm, Kutasi Gergő a fő versenyek előtt mindig jelzi, hogy most az úszást kell előrébb tenni a rangsorban, és megértem az álláspontját, mert ha teljesen leterhelem az agyam és a szervezetem, az biztos nem vezet eredményre. Ha néha ki is billenek, meg tudom találni az arany középutat.

– Mikor, hol és miért kezdett el úszni?
– Hároméves korom körül a szüleim úgy gondolták, hogy a húgom és én is tanuljunk meg úszni, hogy ha esetleg megyünk tengerpartra nyaralni, ne az legyen a gond, hogy nem tudunk úszni, és nem tudjuk igazán élvezni a kikapcsolódást. Levittek minket a BVSC-be, ott tanultam a legkisebb medencében, onnan lehetett haladni, átkerülni egyre nagyobb medencékbe. Látták, hogy tehetséges vagyok, és be akartak venni a versenyzőcsoportba, amikor öt-hat éves voltam, de akkor én még nagyon sok minden mást is csináltam, ha elkezdek versenyezni. Több edzés is lett volna, és nem fért volna bele az időmbe. A szüleim sem akarták, hogy csak ebből álljon az életem, úgyhogy átvittek a Honvédba, ott engedték, hogy versenyezzek, de nem kellett olyan sok edzésre járnom, és űzhettem a többi hobbimat is. Ott kezdtem el versenyezni, de utána átmentem az UTE-ba, mert a Honvédban az edzővel nem voltunk megelégedve, túl lazára vette a dolgokat, nem dolgoztunk rendesen az edzéseken, és ami bennem volt, nemigen tudott kijönni. Az UTE-ban találkoztam a jelenlegi edzőmmel, Kutasi Gergellyel, és utána együtt mentünk az Egri Úszóklubba, majd onnan az FTC-be. Tizenkét-tizenhárom éves korom óta a Fradihoz tartozom, az edzőmmel immár kilenc éve dolgozunk együtt.

– Milyen más sportágakat próbált ki?
– Balettoztam, tornáztam, műkorcsolyáztam – ezeket nem versenyszerűen űztem, csak edzésekre jártam. Versenyszerűen az öttusát űztem, bár akkor még olyan fiatal voltam, hogy inkább kéttusának nevezném, még csak úszás és futás volt benne. Azt csináltam párhuzamosan a legtovább, akkor a Honvédban úsztam és öttusáztam is.

– Mikor döntötte el, hogy az úszás lesz a fő csapásirány?
– Ez jött magától. Tudni kell rólam, hogy ha döntés elé állítanak, döntésképtelen vagyok. Esélytelen, hogy én olyankor bármiben döntsek. A szüleim épp ezért sohasem állítottak döntés elé, ha például két sportágat űztem, hagyták, hogy megérjen bennem a gondolat, melyiket helyezem előtérbe, és aztán kérdés nélkül, tudat alatt választottam az úszást, a többit elengedtem. Egyetlenegyszer kellett döntenem, amikor az edzőm elment az UTE-ból, és kérdezte, akarok-e vele menni Egerbe, mert lát bennem valamit. Akkor úgy döntöttem, hogy szeretnék vele menni, úgy voltam vele, kiderül majd, mi sül ki ebből, ő is fiatal volt, én is, de szerintem mindketten jól választottunk, nem bántam meg egyáltalán. Mellette még Formaggini László is az edzőm, de Kutasi Gergely a főedzőm.

– A 400 méteres vegyes úszás a fő száma. Mi vitte rá, hogy ezt a magyaroknak régóta a szívüknek kedves számot válassza?
– Egész életemben úgy edzettem, hogy minden úszásnemben tudjak úszni. Ennek nagyon örülök, mert így kialakulhatott nálam ez a 400 vegyes. Fura, de a Honvédban még én voltam a legrosszabb mellúszó, a 2022-es Eb-n pedig nekem lett a legjobb részidőm mellen. Azt tudtuk, hogy én nem leszek sprinter, nem az az alkat vagyok, nem tudok hirtelen megindulni és rögtön nagy iramot diktálni. A 200 méter még mindig egy kicsit rövid nekem, gyorsúszásban különösen, gyorsban 1500 méter alá nem is szeretek menni, azok már túl nagy iramúak nekem. Jobban szeretem, ha nyugodtan fel lehet építeni az úszásomat, mert jó az állóképességem.

– Juniorként nyílt vízi úszóként is versenyzett. Dilemmát jelentett választani?
– Az kísérlet volt csak, mivel hosszú távokat úszok, kipróbáltam, mennyire tetszene, de elég rossz élménnyel indítottam, a máltai junior Eb nem túl jól megrendezett verseny volt, el is ment kicsit a kedvem. Nem is kellett nagyon választanom, a medence nekem sokkal jobban bejött, a szélsőséges körülmények nem tetszettek, meg az, hogy ott szinte verekedni kell a vízben. Egyébként nem zárkózom el a nyílt víztől sem, ha felkérnek nyílt vízi váltóra, nagyon szívesen elindulok, 1250 métert kell fejenként úszni, az majdnem 1500, amiben jó vagyok. Nyílt vízi ob-n is el szoktam indulni olykor, a Maty-éren indultam 2022-ben is tíz kilométeren. Egyáltalán nem zárkózom el, de a medence nálam a prioritás.

– A 2021-es tokiói olimpián 400 vegyesen hatodik lett, pontot szerzett. Számított rá?
– Nem számítottam pontszerzésre, előtte a budapesti Eb-re hegyeztük ki a formámat, azt tartottuk fontosabbnak a fejlődésem azon szakaszában. Természetesen az utána lévő edzéseket is maximálisan teljesítettem, mindent beleadtam a felkészülés során, de úgy mentem ki, hogy ez lesz az első olimpián, megnézem, milyen is az. A hangulat nem volt az igazi nézők nélkül, remélem, ha sikerül kijutnom Párizsba, megtapasztalhatom az igazi ötkarikás atmoszférát. De nekem az is hatalmas élmény volt, hogy minden sportoló együtt volt a faluban, együtt ettünk, sétáltunk. Mindent beleadtam az előfutamban, nagyon jó időt sikerült úsznom, bekerültem a döntőbe, nem akartam elhinni, szinte eksztázisba kerültem ettől, éjjel nem is tudtam elaludni. Másnap reggel a döntő előtt el is aludtam, kicsit rohannom is kellett az uszodába, hogy mindenre legyen időm. De végül azt is sikerült megoldani, és a döntő a hab volt a tortán abban az évben.

– Volt úszó példaképe, és ha igen, esetleg találkozott vele Tokióban?
– Nincs példaképem az úszásban, mert nem olyan ember vagyok, aki másokhoz hasonlítgatja magát, és mindenképpen olyan akar lenni, mint valaki más, ezért inkább úgy döntöttem, hogy nem szeretnék példaképet az úszásban.

– Ez döntés kérdése? Nem ösztönösen jön, hogy felnéz valakire?
– Felnézek persze minden úszóra, aki nagy eredményeket ért el, például Kapás Bogira nagyon felnézek, főleg azok után, hogy gyors­úszásról pillangóra váltott, de Hosszú Katinkára is, hiszen háromszoros olimpiai bajnok, és neki is volt nagyon sok kudarca, de nem adta fel soha. Cseh Lacira szintén, nagy élmény volt, hogy láthattam a tokiói olimpián utoljára úszni. Tehát nem arról van szó, hogy ne néznék fel rájuk, de választani nem szeretnék és nem is tudnék közülük példaképet.

– A 2021-es budapesti Eb-ről milyen össz­képe maradt? Ezüstérmet nyert 400 vegyesen, de elrontotta az 1500 gyorsot.
– Nagyon jó volt hazai közönség előtt versenyezni, bár nekem a juniorvébém is Budapesten volt 2019-ben. Természetesen más volt, mint egy juniorvébé, de jobban is sikerült. A 400 vegyes ezüstérme hatalmas lökést adott, de inkább az 1500 gyorsat emelném ki, mert az előfutam jól sikerült, viszont a döntőt elizgultam, és ebből tudtam a legtöbbet tanulni. Nagyon sokban hozzásegített ahhoz, hogy a római Eb-re már ne görcsöljek rá, és próbáljak inkább felszabadultan úszni. Mindig a kudarcokból tanultam a legtöbbet.

– Rómában a 2022-es Eb-n aztán az aranyérem sem maradt el 400 vegyesen. Ezt tartja nagyobb sikernek, vagy a tokiói hatodik helyet?
– Magam sem tudom. Az Eb-arany frissebb élmény, és mégis ott van egy kézzel fogható aranyérem, az olimpia viszont rangosabb esemény. Talán ha összerakhatnánk a kettőt: mondjuk a tokiói olimpia előfutamában úszott időmet – ami a jelenlegi egyéni csúcsom – és az Eb-aranyérmet…

– Ezen a távon éveken keresztül Hosszú Katinka uralta a világot. Mit gondol arról, hogy az utódjának tartják?
– Ez mindig is nehéz kérdés volt számomra. Ha valakit utódnak nevezünk valamiben, akkor elvárjuk tőle azt a teljesítményt, amit az elődje megtett. De nem vagyunk egyformák, nem azonos úton járunk, akkor sem, ha a versenyszámunk ugyanaz. Nekem most azt kéne néznem, mit ért el Katka, és azt kéne nyújtanom vagy túlszárnyalnom? Amúgy sem szeretem a hasonlítgatást, Katka az alma, én a körte, hogyan is lehetne összehasonlítani? Mind a ketten gyümölcsök vagyunk, vagyis 400 vegyest úszunk, de pont ennyi a hasonlóság és nem több.

– Az osztálytársai szurkoltak önnek az olimpián, netán kimentek csoportosan drukkolni a vébén a Duna Arénába?
– Nem igazán, mivel én igazság szerint kicsit rejtőzködő életmódot folytatok. Nem osztottam meg az osztálytársaimmal, hogy versenyzek az olimpián, vagy éppenséggel úsztam a vébén, az Eb-n, ők csak utólag olvasták a Facebookon. Utána néhányan gratuláltak, de csak egy-két emberrel vagyok olyan jó kapcsolatban az osztályban, ami több mint köszönőviszony, úgyhogy nem tudok arról, hogy szurkoltak volna nekem.

– Mi motiválja az úszásban? Milyen célokat fogalmazott meg magának?
– Minden sportoló álma az olimpiai érem, nálam sincs ez másként, ugyanakkor engem a fejlődés érdekel, hogy a saját magam szemében egyre jobb és jobb legyek. Soha nem gondolkodtam azon, hogy valami nagy, történelmi tettet vigyek véghez. A maximalizmusomból fakadóan komolyan veszem az úszást, az edzéseket, mindig kihajtom, versenyeken száz százalékig odateszem magam, de nem volt bennem, hogy mindezt azért, hogy világcsúcsokat döntsek. Ettől jelenleg távol is vagyok. A saját rekordjai­mat szeretném túlszárnyalni, hatalmas öröm, ha sikerül, és óriási szomorúság, ha nem. Érzelmes embernek tartom magam, az érzések verseny után egyből felszínre is törnek belőlem, ezt láthatták a hazai világbajnokságon, amikor sírva adtam interjút, mert nem jutottam döntőbe 400 vegyesen, de az Európa-bajnoki győzelem után is előjöttek belőlem az érzelmek. Abban pillanatban megélek mindent, majd később feldolgozom a történteket, elszámolok magamban a sikerrel és kudarccal, tanulok belőle, és megyek tovább. Élem az életem, csinálom a dolgaimat, a világ meg zajlik körülöttem. Jó érzés, hogy a kontinensbajnokságon bizonyíthattam, köszönöm az edzőmnek, a csapatnak és a klubomnak, a Ferencvárosnak, hogy támogattak és mellettem állnak.

– Olvastam, hogy hangszereken is játszott, felmerült a jogi és orvosi pálya is, ingadozott a reál és humán vonal között. Mit gondol, miért pont az úszásban lett sikeres, és nem mint fuvolaművész ül itt velem szemben?
– Nem olyan bonyolult a válaszom: mindig is sajtkukac voltam, nem bírtam egy helyben megmaradni. Ezért sem lettem fuvolaművész… Jártam zenei bölcsődébe, ahol egy kisfiúban megtaláltam a társam a függönymászáshoz. Hamar kiderült, hogy inkább a sport az utam, nem tudtam elképzelni, hogy végigüljem a saját koncertemet. A reál irányába is pont az vitt, hogy a humán vonal, illetve a jogi pálya sok magolást igényel, le kell ülni és be kell tanulni az anyagot, ez sem az én világom. Szeretek pörögni, gondolkodni, fejben lebontani, felépíteni, bizonyítani. A villamosmérnöki pálya szerintem fekszik nekem.

– Talán meglepő választás; mi vonzza ezen a területen?
– Olyan pályát kerestem, ahol segíthetek az emberiségnek. Ezért gondolkodtam, hogy villamos- vagy energetikai mérnök, ha utóbbi, akkor a megújuló energia vagy atomenergetika felé mentem volna. Imádtam a magfizikát, odavoltam, amikor atomerőművekről tanultunk, lenyűgözött a folyamat. Apukám villamosmérnök, láthatom munka közben otthon is, tetszik és vonz ez a szakma. Benne volt az elektromos autók töltőállomásának programozásában, fejlesztésében, és hatott rám az is, ahogy otthon a telefonállomások chipjeit hegesztgeti. Egyébként az elektronikai eszközökkel nagyon rossz hatással vagyunk egymásra, konkrétan elromlanak a közelemben. Annyira, hogy apukám mindent inkább egy tucatszor lement, mielőtt odaenged a gépéhez. Mondták már rám, hogy ha egyszer hatalmas áramkimaradás lesz a világban, tuti közöm lesz hozzám. Komolyra fordítva, ha az úszásban nem is, de ezen a területen remélem, elérek valami olyat, amivel megváltoztathatom az emberiség életét, vagy csak egy-egy ember életét.

Demokrata, NSO