Lórit kérdezték a felkészülés első napján.
Alig két hétig tartott magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk pihenője, kedden és szerdán visszatértek játékosaink az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba. Lezajlottak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok és tesztek, a kerettagok pedig újra viszontláthatták egymást.
– Picit olyan, mintha egy erőltetett menet után kaptunk volna pár nap szabadságot. Ennél persze pár nappal hosszabb volt a szünet, de olyan, mintha el sem mentünk volna. Annyi a különbség, hogy találkoztunk néhány új arccal is az igazolások következtében – kezdte védőnk, Pászka Lóránd, aki a nyaralásáról is mesélt. – Rövid, de intenzív időszak áll mögöttem. Voltam külföldön pár napot a barátaimmal, utána Erdélybe utaztam, otthon, a családommal is töltöttem egy hetet. Mindenkivel tudtam találkozni, a testvéremnek legénybúcsúja volt, ott azért egy kicsit kiengedtük a gőzt és ünnepeltünk, majd az unokatestvérem ballagásán vettem részt. Mozgalmasra sikerült az otthoni időszak is, ennek következtében nagyon hamar el is telt ez a pár nap.
Csapatunk felmérésekkel és egy futóprogram teljesítésével kezdett, de a munka majd csütörtöktől fordul igazán „élesbe”, amikor a keret elindul Ausztriába, az első nyári edzőtábor helyszínére.
– A tavalyi, bad radkersburgi edzőtábor volt nekem az első a Fradival, emlékszem, velem készült el a hotelbemutató is. A tapasztalatokból kiindulva a körülményekre abszolút nem lehet majd panaszunk az idén sem. A nyári alapozás első időszaka nehéz, az első két hétben megcsináljuk a futómunkát, amit ilyenkor kell, ám mivel nem volt hosszú a szünet, nagy lemaradása nem lehet senkinek sem – mondta el Pászka Lóránd.