Sünivel beszélgettek a vezetőedzői kinevezéséről, valamint pólósaink utánpótlásáról is.

Közel egy éve készülhettél fejben, hogy idén nyártól átveszed Varga Zsolttól az FTC vezetőedzői posztját. Ahogy elmondtad a sajtótájékoztatón, nagy szereped volt a keret kialakításában is. Hogy érzed magad most, amikor már veled kapcsolatban is egyre inkább a fokozott médiaérdeklődés jellemző?
Ez benne volt a pakliban, vezetőedzőként ez vár rám. A Ferencvárosnál mindig fokozott a médiaérdeklődés, de ez összefüggésben van azzal is, hogy a klubnál elvárás, hogy a legmagasabb pontra jussunk föl. Amióta edző lettem Zsolt mellett, gyakorlatilag így élek, a győzelmi mentalitás határoz meg. Ezt próbáltam átvinni az utánpótlásba is, ahol a nevelés mellett ez is cél lett. Ezt megpróbáltuk átültetni a játékosokba is. Az évzárónkon azért kaptam a legtöbb köszönetet, mert a srácok megtanultak győzelmi mentalitással élni és viselkedni. Ezt tanultam Zsolttól, és próbálom átadni a játékosoknak a jövőben is. Aztán úgyis lesznek olyan szituációk, amelyekre nehéz felkészülni, akkor viszont gyorsan kell majd reagálni rájuk.

Te képviseled a folytonosságot a Fradi szakmai stábjának élén. Az utánpótlásban is mindent megnyertetek már férfi vonalon, ahogy a felnőtt csapattal is. Úgy tűnik, hogy a szinten tartás fontos lesz, miközben ezzel a játékoskerettel nemzetközi fronton még feljebb léphettek. Hogyan állsz ehhez a helyzethez?
Jó, hogy mondtad a szinten tartást. Ezt azzal tudjuk megtenni, hogy olyan játékosokat igazolunk, akik azért jönnek ide, hogy esetleg a Bajnokok Ligáját is megnyerjék, illetve, hogy a hazai bajnokságban és a Magyar Kupában is győzzenek. Úgy gondolom, hogy ezekkel az érkezőkkel ez adott, és példát mutatnak majd a fiatalok és a felnőttek is, hogy a koncentrációs és a motivációs szint nem lankadhat senkinél. Ha ez így lesz, még annál is feljebb tudunk lépni, ahol most vagyunk. Ez nagyon nehéz lesz, de szeretnénk előrelépni.

Nem hogy a csapat magját, de az összes fontos játékost sikerült megtartani. Milyen úgy átvenni a vezetőedzői posztot, hogy Dušan Mandić, Edoardo Di Somma, Nagy Ákos és Szabó Bence érkezésével még erősebb kerettel vágsz neki a munkának, mint amilyennel másodedzőként befejezted az előző idényt?
Tisztában vagyok vele. Amikor a sajtótájékoztatón köszönetet mondtam a Fradinak, erre is gondoltam. Az lenne a normális, de nem feltétlenül ez a példa a vízilabdában -, hogy megkérdezik a vezetőedzőt, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni. Engem megkérdeztek, és biztosítottak arról, hogy ez így lesz. Néha irigységet, vagy nem túl nagy szimpátiát váltunk ki ezzel a magas szinttel. De a győztesek ritkán váltanak ki állandó közkedveltséget. Örülök, hogy ezzel a játékosállománnyal dolgozhatok együtt. Ebben az is benne van, hogy mivel nagyon bő a játékoskeret, lehetnek feszültségforrások, elégedetlenségek. A vezetőedző feladata, hogy ezt helyre tegye. Igyekszem az első edzés első percétől ezt a helyén kezelni, és a játékosokban ébren tartani a tüzet, hogy tudatos rotáció alatt legyenek, és ne csak az legyen bennük, hogy valamelyikük épp nem játszik egy mérkőzésen. A Bajnokok Ligájában pedig elérni azt, hogy mindig a legerősebb kerettel tudjunk játszani.

Beszéljünk a két fiatal érkezőről! Nagy Ákos a KSI-ben bizonyította, micsoda tehetség, Szabó Bence pedig ifi bajnokként távozott a Fraditól két éve, a BVSC-től rutinnal felvértezve tért most vissza. Tőlük mit vársz?
Türelmet. Ezt őszintén mondom, mert ebben a korban nagyon sokszor úgy gondolják a játékosok, hogy ha kiöregszenek az ifiből, már készen állnak arra, hogy magas szinten tudjanak vízilabdázni. Teljesen más kávéház az ifi topcsapatban, és a felnőtt topcsapatban játszani. Ehhez be kell illeszkedniük, meg kell erősödniük fizikálisan. A türelem mellett azt is várom tőlük, hogy segítsenek a Fradinak abban az átmenetben, amit elkezdtünk tudatosan kialakítani, hogy az olimpia utáni években ne az legyen a cél, hogy minél több külföldit hozzunk, hanem a legjobb magyarokkal tudjunk dolgozni. Sosem az a cél, hogy sok külföldivel játsszunk, de ha szintet tudunk lépni velük, és megtehetjük, hogy leigazoljuk őket, akkor meg kell tenni, mert a Fradinál a BL is számít. Emellett azt is érdemes megemlíteni, hogy a légiósok mindig plusz impulzusokat hoznak a csapatba, a profi mentalitásuk pedig pozitív hatással van a magyar játékosokra.

Annak a generációnak a tagjaiból, amelyikhez te is tartozol, remek edzők kerültek ki Varga Dániel, Szivós Márton és Szűcs Levente révén. Ebbe a tendenciába illeszkedik, hogy a nálad tíz évvel fiatalabb Korényi Balázs lesz a segéded, aki az UVSE-ben a játékoskarrierje mellett régóta edzősködik az utánpótlásban. Nem csak a játékosokat termeli ki a magyar vízilabda, hanem a jövő nagy szakembereit is. Mit gondolsz erről?
Ez tényleg fontos téma. Balut még három évvel ezelőtt kerestem meg, mert úgy véltem, ő az egyik legtehetségesebb magyar edző. Akkor még benne volt a fejében, hogy eljusson játékosként a 300. OB I-es meccsig. Sikerült, megcsinálta, lezárhatott egy korszakot, most pedig szinten léphet ő is. Az UVSE-nél betöltött szerepét talán kimaxolta, a Fradiban pedig olyan lehetőséget kapott, amivel egyrészt korosztályban is előrelép, hiszen a serdülők edzőjeként kap egy nagyon jó csapatot. Valamint a felnőtt csapatnál másodedzőként tevékenykedik majd, nagy segítségemre lesz. Tudom, milyen munkamorállal dolgozik, ezt a juniorválogatottnál megtapasztaltam. Jó munkakapcsolatot alakítottunk ki, óriási dolog, hogy vele lett teljes az edzői stábunk. A legjobb jelölt érkezett a helyemre. Szűcs Levente irányításával – a szakmai irányvonalat mindig velem megbeszélve – azon leszünk, hogy egy olyan utánpótlás edzőgenerációt tudjunk kialakítani, amely biztosítja a Fradinak és a magyar vízilabdának is, hogy folyamatosan jöjjenek a tehetségek itt is.

És mi a helyzet a saját nevelésű játékosok helyzetével, esélyeikkel az OB I-es szereplésre?
Ha valaki, akkor én tudom, hogy mire képesek a fiatalok. Több éve együtt dolgozom velük a serdülő és az ificsapatokban, így Zsolttal is mindig megbeszéltük, hogy ki az, akinek érdemes lehetőséget adni a felnőttek között az edzésen és a meccsen, hogy ezáltal is fejlődjön. Csak példaként említeném, hogy mi adtuk a legtöbb játékost az elmúlt három évben az OB I-ben, és ez nem olyan dolog, hogy 14. helyen beírjuk őket és végig a padon ültek, hanem elkezdtük tudatosan építeni a pólósokat.

A teljes interjú: EuroSport