Sikeredzőnk a mai napig nyomon követi a Fradit és azt is elmondta, mi lepte meg az NB I-ben idén.
– Mit érez? Büszkeséget? Örömöt?
– Büszkeséget. Bármelyik ukrán edző örömmel vállalná el a válogatott irányítását, óriási kihívás nekem is. Ráadásul büszke ukrán vagyok, mindig, mindenhol felemelt fejjel mondom, Ukrajna a szülőhazám. Nem is kérdés, a válogatott kispadján is a legjobbamat próbálom nyújtani, a legtöbbet kihozni a nemzeti csapatból.– Hétfőn Németország ellen, idegenben mutatkozik be a kispadon. Várja a pillanatot?
– Csütörtök óta Németországban vagyunk, most is itt ülök a szállodai szobámban. Kalandos úton jutottunk el Brémáig, az utazásnak alapvetően két és fél órának kellene lennie, a háborús konfliktus miatt ez most több mint huszonnégy óra volt.– Busszal szelték át Európát?
– Kijevben vonatra szálltunk, átutaztunk a lengyel határ túloldalán lévő városba. Onnan busszal jutottunk el Varsóba, Varsóból pedig repülővel Németországba, ahol ismét buszra szálltunk, azzal mentünk a hotelig. Hosszú, fárasztó utazáson vagyunk túl, de ehhez sajnos hozzá kell szoknunk. Az Európa-bajnoki selejtező idején is állandóan úton leszünk. Jövő héten pénteken Észak-Macedóniában lépünk pályára, a rá következő hétfőn pedig Máltát fogadjuk – a szlovákiai Nagyszombatban…– Egyértelmű cél a kijutás az Európa-bajnokságra?
– Kőkemény csoport a miénk. Az említett két együttesen kívül Olaszország és Anglia a riválisunk, és mivel a hazai mérkőzéseinket nem játszhatjuk Ukrajnában, még nehezebb a feladatunk.– A családjával hazaköltözik Kijevbe?
– Igen. Hosszú évek után térünk vissza. Szeretjük Kijevet, jó lesz újra otthon lenni, hiányzik a város. Örülök, hogy a feleségem is úgy döntött, a kialakult helyzet ellenére hajlandó hazaköltözni.– Nem tart a háborús helyzettől?
– Most erre mit mondjak? Bízunk a legjobbakban. Nem mondom, hogy minden a legnagyobb rendben van Kijevben, de azt sem, hogy szörnyűek lennének a hétköznapok, a körülmények. Hazaköltözünk, és reméljük, biztonságban leszünk. Büszke vagyok a hazámra, és bízom az összes, Ukrajnáért harcoló katonában!– Két korábbi ferencvárosi játékosa, Olekszandr Zubkov és Ihor Haratin is volt kerettag elődeinél. Számít mindkettőjükre?
– Olekszandr Zubkov itt van velünk a keretben. De Ihor Haratint is jól ismerem, tudom, mire képes. Nyitva áll az ajtó előtte is.– Mit szól a Ferencváros újabb bajnoki címéhez?
– Figyelemmel követtem a csapat eredményeit, ha volt rá lehetőségem, megnéztem a mérkőzések összefoglalóját. Nem volt kérdés, hogy az idén is a Fradi lesz a bajnok. Ismerem a klub filozófiáját, tisztában vagyok vele, mekkora potenciál van az egyesületben, a ferencvárosi szurkolók pedig lenyűgözőek. Ami sokkal inkább meglepett, az a Fehérvár szereplése volt. Mi történt vele?– Hosszú folyamat eredménye volt a gyenge szereplés…
– Érthetetlen. Hogyan juthatott el odáig egy ilyen klub, hogy a végén örülnie kellett a bennmaradásnak…?– Edzői karrierje egyik legfontosabb állomáshelyéhez ért. Mivel lenne elégedett? Ha kijutnának az Eb-re és a világbajnokságra is?
– Nem szokásom ígérgetni. Ha emlékszik, annak idején a Ferencvárosnál sem ígértem soha, hogy bajnokok leszünk, vagy hogy biztosan bejutunk valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe. Akkor is csupán annyit mondtam: harcolunk, mindent kiadunk magunkból, és sohasem adjuk fel! Ez az ukrán válogatottnál is így lesz. Új fejezet kezdődött az életemben.forrás: nso.hu




