A világbajnokságra készül a női vízilabda válogatott, erről kérdezték többek között Gurisatti Grétát és Leimeter Dórát is.
Gurisatti Gréta
Ott tartunk a felkészülésben, ahol tartanunk kell, az alapozás elengedhetetlen ahhoz, hogy bírjuk erővel a fontos mérkőzéseket. Érezzük a fáradtság jeleit, ám ettől még négy negyeden át koncentrálnunk kell az olaszok elleni edzőmérkőzésen. Nem biztos, hogy életünk legjobb formáját hozzuk, de mindent megteszünk, hogy győzelemmel háláljuk meg a közönség támogatását.
Bíró Attila
Amit elkezdtünk Erdélyben, azt folytattuk a Margitszigeten. Napközis rendszerben, napi három edzéssel, mentális felkészüléssel, elég sűrű programokkal. Ennek a lezárása lesz a vasárnapi magyar – olasz mérkőzés, ami csak a nevében lesz barátságos nyilvánvalóan. Egy magyar-olasz soha nem lehet barátságos. A játék minősége sem lesz még extra, de ahogy mi, úgy az olaszok se erre a mérkőzésre készülnek. Hétfőn közösen megyünk majd Olaszországba, Anzióba, ahol egyébként eltöltöttem három évet játékosként, sajnos már nagyon rég. Ott lesz egy visszavágó, majd Kanadán át megyünk Long Beachbe, a Világkupa nyolcas döntőjére.





