Az egyik orosz TV-ben beszélgettek labdarúgó csapatunk vezetőedzőjével, szóba kerültek igazolások, sérülések, Lisztes Krisztián és Habib Nurmagomedov is.
Budapestről rögtön ide, Vlagyikavkazba repültem. Máshova most nem megyek, pihenésre van szükségem. Nehéz, sikeres és hosszú év volt. Nemrég kiszámoltuk, 63 meccsünk volt, 243 edzéssel egy év alatt. Azok, akik értenek a focihoz, tudják, hogy ez rengeteg. Minden meccs és edzés előtt és után megbeszélést kell tartani, rengeteg időt töltöttünk hát együtt. Az állandó munkáknál, akár tetszik, akár nem, kell néha a pihenő, hogy minél hamarabb újratöltekezhessünk. Persze a sportigazgatóval folyamatos kapcsolatban vagyok.
Most más volt a díjátadó a szezon végén, mint tavaly, akkor a saját otthonunkban kaptuk meg az aranyérmet. Most 17:30-tól játszottunk, de háromtól már koncerteztek Budapesten, a szurkolók hangoltak. Nagyon jól szervezet program volt, a Ferencváros ért az ilyesmihez – ezt meg kell említeni. Abban hasonlított a két díjátadó, hogy mindkettő vereség után következett.
Amikor megy a szezon, akkor a munkára kell koncentrálni, de most, hogy véget ért, elemeznünk kell a tavaszi teljesítményt. Tizennégy ember hiányzott az első csapat keretéből az utolsó fordulóban. Tizennégy ember hiányát minden csapat megérzi. Ilyen helyzetben, ennyi sérülésnél mindent újra kell értékelni, az érintett játékosok helyzetét is. Döntésre kell jutnunk, hogy erősebbek legyünk jövőre. Az utolsó meccsen három 18 éves játékos és egy olyan 33 éves kapus játszott, aki az elsőosztályban most szerepelt először nálunk. Ez nem az erőnléti edzőkön múlott, mert akut sérülések voltak. Egész évben két izomsérülés volt, 63 meccsen, ezeknél felmerülhet az erőnléti edző felelőssége, az akut sérüléseknél viszont nem.
Tavasszal volt egy nyeretlenségi sorozatunk, csökkent az előnyünk. Mi ebben a helyzetben egy 17 éves srácra tettünk, aki 5 gólt és 2 gólpasszt ért el 5 meccsen. Lehet mondani, hogy ő tett minket bajnokká. Lisztes Krisztiánnak hívják, az édesapja a Bundesligában játszott. De az nem jó, hogy olyan helyzetbe kerültünk, hogy ennyien hiányoztak. Ezt kezelni kell.
Az elmúlt másfél évben 14-ről 16 nemzetre gyarapodtunk a játékosokat tekintve, az edzői stábban oroszok, litvánok, britek, spanyolok, magyarok, németek vannak. Igazán nemzetköziek vagyunk. A legtöbbet használt nyelv az angol, de németesek is vannak.
A magyar sajtó profi, jó kérdéseik vannak. De az is igaz, hogy nem olvasom a őket. Így nem tudom megmondani, mit írnak rólam. De jó, professzionális a kapcsolat. Az újságírók, a szurkolók mindenütt hasonlóak. Elvárásaik vannak, provokálnak… ezt meg kell érteni és el kell fogadni.
Kuzjaev az egyetlen orosz játékos most, akit szeretnék a Fradiban tudni. Daler okos srác, nem kell százszor beszélni vele. Neki, ahogy minden más focistának, magának kell meghoznia a döntést. Intelligensen meg kell ismertetni a lehetőséggel, nem csak számszakilag, aztán hagyni, hadd döntsön. Amikor szerződtetni akarunk egy játékost, akkor videóhíváson keresztül beszélünk, a sportigazgatóval, az ügynökökkel közösen. Beszélünk és megértjük mit akarunk egymástól. Mit mondhatnék még róla? Hogy rossz játékos, aki nem tudna segíteni nekünk? Hogy ő akar-e hozzánk jönni, arról nem engem kell kérdezni.
A sportigazgató sokszor kérdez az orosz piacról. Mindent látunk, van amikor összeállnak a dolgok, van amikor nem. Amikor Dzjuba és Ozdojev szabad volt, volt játékosunk ezekre a posztokra, így nem merültek fel komolyan.
Néhány hónapja hallottam, hogy a játékosok, többek közt Tokmac és Laidouni, azt mondogatják: „Habib, Habib…” Odamentem, hogy miről van szó. Kiderült, hogy Nurmagomedov rajongói, hát felhívtam videón Habibot: „Bocs, de ezek a srácok odavannak érted.” Ezután készített egy videóüzenetet a csapat tagjai számára. Nagyon megleptem ezzel a srácokat, vagy egy hétig hálálkodtak még utána.
Szeretem a jégkorongot, most is megnéztem a Gagarin-kupa utolsó meccseit… Szerintem Tretyak a valaha volt legjobb kapus, nem csak hokiban. Egyszer egy vacsorán találkoztunk, mondtam neki, hogy szerintem ő a legnagyobb. Ovecskin képességei és atletikussága is lenyűgöz, meg kell mondjam. Remélem megdönti Gretzky rekordját. Igen, tudom, hogy a magyarok részt vettek az A-csoportos VB-n. Orbán Viktor nem csak a fociért, minden sportért sokat tesz, a jégkorong is egy kiemelt sportág. Rengeteg sportlétesítmény van. Majdnem minden csapat új stadionban focizik, persze nem olyan méretűekben, mint az orosz csapatok, de mi a VB-re építkeztünk. Magyarországon nagy figyelmet kap a sport.
Az ember soha nem felejtheti el, honnan jött, mik a hagyományai, ezeket kell átadni a fiatalságnak. Professzionális értelemben magát és másokat is objektívan kell kezelnie az embernek, realisztikus célokat kell meghatározni. Tudni kell, mi kell ezek eléréséhez és ha elérte az ember ezeket, akkor se álljon meg. Jelenleg még egyéves szerződésem van a Fradival, tiszta és érthető feladataim vannak. A klub elnöke a térség legjobb csapatává akarta tenni a Ferencvárost. Ez most idén sikerült, senki nem jutott el oda a nemzetközi kupában, mint mi. Most a következő lépés jön. A Bajnokok Ligája selejtező, ahol a legjobbunkat kell adjuk, hogy ezzel mit érdemlünk majd ki, azt a futball istene dönti majd el.
– Sztanyiszlav Csercseszov