Labdarúgó csapatunk új játékosával beszélgettek.
– Gólkirályként pihenhetne külföldön, akár valamelyik egzotikus tájékon is, azonban az osztrák határhoz közel, Szentpéterfán tölti a napjait.
– Nekem a Pinka patak a Riviéra. Itthon érzem jól magam a családdal, a kedvesemmel, ráadásul a válogatott programja miatt sok idő nem is jut a szabadságra, ezért, ha tehetem, kimegyek a Pinka partjára horgászni. Jól érzem magam a bőrömben, a faluban is, és jó érzéssel tölt el, amikor az utcán megállítanak, kérdezgetnek az itteniek.– Az egyszer biztos, hogy nagy kedvenc a faluban, hiszen az őszi ZTE elleni meccsre még különbuszokat is indítottak a szentpéterfaiak, hogy lássák, amint gólt szerez a szülőföld egyik leghíresebb fiatalja: emlékszik még a szeptemberi találkozóra?
– Hogyne emlékeznék! Hatalmas zászlót lobogtatva a nevemet skandálták a barátaim, az ismerőseim, a falu apraja-nagyja. A baj csak az, hogy bár végig játszottam a meccsen, a várva várt gól elmaradt, ráadásul három nullára ki is kaptunk.– Az utolsó fordulóban rendezett ZTE elleni meccsen pedig nem is kapott lehetőséget…
– Valóban, ezért megüzentem az otthoniaknak, feleslegesen ne induljanak útnak, ugyanis akkor már tudtam, hogy úgymond biztonsági okokból nem lépek pályára.– Így viszont nem is teljesülhetett egyik álma, hogy túlszárnyalja paksi elődje, Ádám Martin harmincegy gólos teljesítményét.
– Azért a huszonhat gól sem hangzik rosszul, persze lehetett volna több is, hiszen adódtak előttem helyzetek bőven, ráadásul négy tizenegyest kihagytam, igaz, két esetben azért bevágtam a kapusról kipattanó labdát.– Minek köszönhető az átlagon felüli gólérzékenysége?
– Elsősorban a csapatnak. A Paks ugyanis Bognár György vezetőedző érkezésével a támadófutballt helyezte előtérbe, ez a stílus kedvez a csatároknak, így nekem is. Persze azért hiba lenne elfelejteni, hogy Waltner Róbert paksi edzősködése alatt tizenkét gólig jutottam.– Góljai nagy részét fejjel szerezte: tanult mozdulatok ezek, vagy inkább az ösztönök segítenek?
– Talán a géneknek és emellett az adottságaimnak köszönhető, hogy jól fejelek, de azért fejlesztettem is ezt a képességemet, pontosabban édesapám segített sokat – ő egykor Vas megyében futballozott –, külön is foglalkozott velem. Ugyanakkor az is igaz, hogy a falvakban majd’ mindegyik csapatban van olyan jól fejelő labdarúgó, mint én, csak észre kellene venni őket.– Amikor hét évvel ezelőtt még kerékpárral járt a szomszédos Monyorókerékre futballozni, gondolta volna, hogy egyszer magyar gólkirály és válogatott lesz?
– Nem, ez eszembe sem jutott. Csupán három kilométerre fekszik tőlünk az osztrák település, így útközben sok idő nem is jutott az ilyesféle álmodozásra. Átértem a Pinka hídján, és már szállhattam is le a bringáról, hiszen ott volt a pálya a patak partján.– Az ügyeit képviselő Paunoch Pétertől tudom, ő korábban sok magyar edző figyelmét felhívta, hogy a határ közelében futballozik a gólerős Varga Barnabás, ám egyikük sem vette a fáradságot, hogy megnézze, mire képes. Mit gondol erről?
– Azt, hogy későn érő típus vagyok. Miután nem az osztrák élvonalban rúgtam a labdát, nem is lehettem annyira szem előtt, de Tamási Zsoltnak nagyon hálás lehetek, mert ő megnézett mérkőzésen is, és három évvel ezelőtt Gyirmótra csábított.– Az osztrák csapatok összeállítását böngészve látható, számos magyar vagy magyar származású játékos futballozik Burgenlandban, néhányan magasabban jegyzett együttesekben is felbukkannak: nekik a saját NB I-es karrierje apropóján mit üzenne?
– Azt, hogy talán az én példám is megmutatja, előbb-utóbb megtérül a befektetett munka, és felfigyelhetnek rájuk is.– Önről mint magyar gólkirályról már külföldön is tudnak, elég csak a Bölöni László edzette Metz érdeklődését említeni.
– Bölöni nemrégiben felhívott, s kellemes beszélgetés, egyeztetés után eljött Mezőkövesdre, ahol bánatomra beleszaladtunk a súlyos, hat egyes vereségbe, ráadásul nem játszottam végig a meccset, így sajnos elmaradt a személyes találkozás.– Mit gondol, meddig pecázhat még a Pinka partján?
– A válogatott összetartás kezdetéig biztos.
