Ezeket holnap lehet megvásárolni az Elek Gyula Arénában.
Június 3-án és 4-én, a budapesti MVM Dome-ban rendezik a Bajnokok Ligája FINAL4-t, amelyen ott lesz története során először az FTC női kézilabda csapata is. Az esemény iránt óriási az érdeklődés, szinte biztosan telt ház fogadja majd a résztvevőket, ami azt is jelenti, hogy a női kézilabda tekintetében a valaha volt legnézettebb mérkőzésekre kerül sor. A Ferencváros számára fenntartott szektorba múlt péntek óta foglalhattak belépőket a bérletes szurkolók, ők ráadásul ötven százalék kedvezménnyel vásárolhatják meg a jegyeket, klubunk ezzel fejezi ki, hogy nagyra értékeli az egész éves bizalmukat.
A szektorba hetven darab belépő maradt, ezeket május 30-án, kedden 16 és 19 óra között lehet megvásárolni, egységesen 49 900 forintért. A jegyek a hétvége mindkét napjára, vagyis az elődöntőkre, valamint a bronzmeccsre és a döntőre is érvényesek. Mint ismert, az FTC-Rail Cargo Hungaria szombaton 18 órától az Esbjerg ellen mérkőzik, míg a címvédő Vipers Kristiansand a Győri Audi ETO-val találkozik 15.15-től. Vasárnap sem változnak az időpontok, a harmadik helyért 15.15-től, az aranyéremért 18 órától küzdenek a felek.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy ezúttal kizárólag készpénzes fizetésre van lehetőség, kérjük, ennek megfelelően készüljenek. A bérletes szurkolók a bérletenként lefoglalt egy darab jegyet ugyancsak kedden 16 és 19 óra között fizethetik és vehetik át.
A jegyértékesítés helyszíne az Elek Gyula Aréna.