Miután Írország is legyőzött minket.

Férfi labdarúgás, U17-es EB, A-csoport, 3. forduló
Írország 4–2 (3–1) Magyarország

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Belvon Attila

Talán a hit hiányzott ma a csapatomból. A mérkőzés elején még bíztunk abban, hogy elérjük a célunkat, de úgy éreztem, hogy a második kapott gól után elvesztettük az önbizalmunkat. Sok idő volt még hátra, voltak megvillanásaink és lehetőségeink, de nem tudtunk élni ezekkel. Nagyon sajnálom, hogy ennyi gólt kaptunk. A csapat hosszú ideig nullára tudott hozni mérkőzéseket a felkészülés során, most érthetetlenül sok hibát követett el a védekezésben, és ez a kapott gólok számában is tükröződik. Ezúttal nem volt olyan vezéregyéniség a pályán, aki a nehéz helyzetben ki tudta volna húzni a csapatot a gödörből. Úgy érzem, a hibázástól való félelem túl erős volt a játékosaimban. Míg a többi csapat a selejtezők alatt megszokta a komoly tétet, mi az Európa-bajnokságon találkoztunk először a tét okozta nyomással, és ezt nem tudtuk megfelelően kezelni. Most természetesen mindenki maga alatt van, és kudarcként éli meg ezt a kiesést, de hiszek abban, hogy a keret sok játékosa előtt szép jövő áll. Sok sikert kívánok nekik ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.