A válogatott meghívó kapcsán kérdezték a csapatunknál kölcsönben szereplő játékost.
Baráth Péter
Előzetesen beszéltem a szövetségi kapitánnyal, aki elmondta, valószínűleg számítana majd rám a júniusi mérkőzéseken. Korábban már voltam kerettag, egy felkészülési mérkőzésen játszhattam is a válogatottban, de természetesen nagyon boldog vagyok, hogy az én nevem is elhangzott a kerethirdetéskor. Márciusban volt egy sérülésem, a télen klubot is váltottam, de most úgy érzem, kezdek magamra találni, így örömmel megyek. Biztosan lesz bennem izgalom, egy kis egészséges drukk, de csak mértékkel. Azért megyek oda, hogy megmutassam magam, játsszak, nagyon boldog leszek, ha szerepet is kapok majd valamelyik mérkőzésen. A csapat a legfontosabb, és az, hogy a folytatásban is jó eredményeket érjünk el.