Varga Zsolt a magyar vízilabdázás bölcsőjében búcsúzik hazai pályán a Fraditól – ő, valamint Fekete Gergő, Molnár Erik és Vogel Soma mondta el várakozásait.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, B-csoport, 14. forduló
Margitsziget, 19.30: Ferencváros – CN Sabadell
Jegy: 2000 Ft
TV: LENtv / M4 Sport

Fekete Gergő és Vogel Soma nyilatkozott a FradiMédiának:

Molnár Erik

Ott vagyunk a Final8-ben, amely előtt ez az utolsó meccsünk, amikor gyakorolhatunk és formálhatjuk a csapat kémiáját. Varga Zsoltnak ez lesz az utolsó mérkőzése hazai pályán, ezért is a legmagasabb szinten kell játszanunk, hogy jó meccsel búcsúztathassuk.

Varga Zsolt

A mérkőzésnek komoly tétje nincs, inkább a BL Final8-re való felkészülés része. Kicsit messzebb van a belgrádi torna, jobban örültem volna, ha ez a Sabadell-meccs a hétvégére kerül, jobban lehetett volna rá készülni, hiszen most pihentünk pár napot. Vissza kell vennünk azt a ritmust, ami a bajnoki döntő előtt megvolt. Mindig úgy megyünk a vízbe, hogy nyerjünk. Most egy kicsit az jelent gondot, hogy a bajnoki döntő okozhatott érzelmi kimerülést, kiégést a játékosokban, ez mindig néhány nap alatt múlik el. Meglátjuk, hogy elegendő volt-e a finálé óta eltelt idő.

Bővebben: VLV

Hogy miért a világ legjobbja Varga Dénes? A bajnoki döntő másnapján sem pihent, talán ez a munkamorál is közrejátszik…

Így köszöntöttük a fiúkat az Üllői úton az elmúlt hétvégén: