A Debrecen először nyert a Groupama Arénában.
Ferenczi János
A félidőben azt beszéltük, hogy a bekapott gólig remekül játszottunk, viszont Pászka találata megfogott minket. Ezt követően olyan érzésem volt, mintha feladta volna a csapat. A vezetőedző és a szakmai stáb is észrevette ezt, igyekeztek is rá reagálni. Kellőképpen felpörgettek minket, hangsúlyozták, nincs veszve semmi. Mondanom sem kell, ha egy gárda idegenben a Ferencváros otthonában képes fordítani, akkor nagy dolgokat érhet el. Igazi csapatmunka volt ez a siker, nagyon büszke vagyok. A cseréink is jól szálltak be, többek között Bódi Ádám is hatalmasat futballozott. Jó érzés ezt kimondani, látványosan, szórakoztató focival vertük meg a Fradit. A szurkolóink elképesztőek voltak, hihetetlen érzés, hogy túlkiabálták a hazai ultrákat. A saját kezünkben van innentől a sorsunk. Régen volt arra példa, hogy éremért küzdhessünk, de remélem, minél többen kilátogatnak majd az Újpest ellen, s közösen sikerül kivívni a harmadik helyet. Nem lehet nyomás, hogy a bronzéremért szállunk harcba, inkább öröm, hisz mindenki tudja honnan indultunk. Óriási dolog lenne, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.





