Egy helyi, pirini honlap így értesült.

A bolgár lap arról ír, hogy a Ludogorec, a CSZKA és Levszki Szófia, valamint a Botev által is keresett középpályás, Cebrail Makreckis mindenben megegyezett a Ferencvárossal és alá is írta szerződését. Azt is írják, hogy a legutóbbi, a Valpoortot foglalkozó Hebar elleni találkozón megsérült a játékos, így már nem tér vissza a Pirinbe, a bajnokság befejezése után csatlakozik a Ferencvároshoz.

Úgy tudjuk, valóban sok csapat elől szereznénk meg, nem is állunk rosszul, azonban sérülésének súlyosságától függ, hogy számíthatunk-e rá, akkor, mikor leginkább szükség lenne rá – egészségi állapota tehát a döntő faktor szerződtetését illetően.