Lóri így ünnepelte meg az első gólját a csapattársakkal.
– Várta már az első NB I-es gólját?
– Nagyon! Sokat vártam rá, és tettem azért, hogy összejöjjön… Foglalkoztatott, hogy nem szereztem még gólt az NB I-ben, a szombati volt a huszonkettedik bajnokim, mindenképpen szerettem volna megszerezni az első gólomat. Az, hogy ezen a jeles napon sikerült, amikor már bajnokként léphettünk pályára, csak ráadás.– Fejjel talált a várdaiak kapujába, ami nem feltétlenül a legnagyobb erőssége.
– Valóban nem ez a specialitásom. Nem számítottam rá, hogy fejjel szerzem az első gólomat, de végül is a lényeg, hogy megvan.– Van az öltözőben ilyenkor hagyomány? Pizzát, sütit kell vinnie a gólszerzőnek?
– A játékosok rendre kirukkolnak valamivel, én süteményt vittem az öltözőbe.– Szombaton már bajnokként léptek pályára, a közönség fergeteges hangulatot teremtett az arénában. Hányan kérték el a mezét?
– Noha tétje már nem volt a mérkőzésnek, hiszen mindenképpen az élen végzünk, szerettünk volna bajnokhoz méltón futballozni. Sokan eljöttek a mérkőzésünkre, jó néhány mezigénylés befutott hozzám, de hát mindenkinek a kívánságát sajnos nem lehet teljesíteni. Ezúttal előre odaígértem a menedzserem kislányának a mezemet, a Kisvárda ellen volt kint életében először a Groupama Arénában. Remélem, örömöt szereztem neki.– Az előző meccseken időnként a védelem jobb oldalán kapott szerepet. Nagyon más azon az oldalon játszani?
– Játszottam már ebben a pozícióban, az ősszel a Fehérvár elleni találkozón is jobb oldali védőként kellett futballoznom. Ebből a szempontból nem volt új ez a szerepkör, volt némi tapasztalatom benne. Az utóbbi időben valóban többször kellett ott helytállnom, és azt hiszem, nem is okoztam csalódást. Leginkább fejben kell az embernek átállítania magát, a helyezkedést, a mozgásokat. A bal oldalon más irányból érkezik az ellenfél, az adott szituációkban másfelé kell fordulni. Eleinte furcsa volt, de megszoktam.– Vasárnapra és hétfőre pihenőnapot kaptak a szakmai stábtól. Hogyan tud leginkább kikapcsolódni, lazítani?
– A mérkőzés után volt egy kis ünneplés a csapattal, a stadionban és utána összeültünk egy étteremben, megünnepeltük a bajnoki címet. Másnap nagyot pihentem, szeretek ilyenkor sétálni, feltöltődni.– A Kárpát-medence egyik legkeletibb magyar többségű falujában, Kézdiszentkereszten nőtt fel. A télen mesélte, hogy a szünetben végig odahaza volt, a hegyekben túrázott, terepjárót vezetett, disznóvágáson is részt vett. A nyáron mi lesz a program?
– A legtöbb időt odahaza töltöm a szüleimnél, de a barátokkal néhány napra Barcelonába is elutazom. Legutóbb Prágában voltunk, ezúttal is szerettünk volna közösen elutazni valahová, és Barcelonára esett a választásunk. Megnézzük a várost, a főbb nevezetességeket és természetesen a világhírű stadiont, a Camp Nout is.– Túl sok szabadidejük nem lesz a nyáron, hiszen július elején, közepén már tétmérkőzés vár önökre, a Bajnokok Ligája-selejtezőben kell helytállniuk.
– Ehhez már hozzászoktunk. Jobb is, hogy hamar kezdődik az idény, sokkal rosszabb lenne, ha hetekig csak edzeni kellene mérkőzések nélkül.– Hamarosan második felnőttbajnoki aranyérmét veheti át. Tudja már, hol lesz a helye?
– Az első mellé teszem, kiemelt helyre a lakásomban. Ott van a Magyar Kupa-elsőségért járó arany is, jó érzés, hogy bővül a kollekció. A szurkolókkal közösen a Mezőkövesd elleni utolsó bajnoki mérkőzést követően ünnepelünk, várom az újabb fiesztát. Az előző idényben a Groupama Arénában ünnepelhettünk közösen, a drukkerek a pályára is bejöhettek, felejthetetlen élmény volt.– Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutást tűzte ki célul a Ferencvárosnál. Mit gondol, elérhető?
– Amikor legutóbb a BL-főtáblára jutottunk, akkor sem volt rá reális esélyünk, mégis sikerült. Jó csapatunk van, erős a keretünk, úgy is mondhatnám, immár európai szinten is versenyképesek vagyunk, de tudjuk, ezen a szinten pokolian nehéz érvényesülnie minden csapatnak.