Az EHF elkészítette a négyesdöntő első napjának párosításait.
Női kézilabda, Bajnokok Ligája, Final4, elődöntő
Ferencváros – Team EsbjergA négyesdöntőre szóló belépőkről az MKSZ így tájékoztatta a Nemzeti Sportot:
„A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint a legnagyobb roham a jegyekért már lement, és jelenleg nincs elérhető belépő a női Bajnokok Ligája budapesti final fourjára. Érdeklődésünkre az MKSZ sajtóosztálya azt az információt adta, hogy már csak egy kontingens van hátra, amelyet a négyes döntőn részt vevő csapatoknak tartanak fenn a szervezők. A június 3-án és 4-én rendezendő esemény programja a keddi sorsoláson derül ki, a résztvevő klubok ezt követően döntik el, hogy a rendelkezésükre álló jegyekből mennyit hívnak le. A visszamaradó belépők ezután a hivatalos online jegyvásárlási felületen válnak majd elérhetővé. Az eddigi információk alapján a szervezők telt házra számítanak a sporttörténelmi eseményen az MVM Dome-ban.„